Európa termálfürdőinek legjobbjai közül mazsolázott egy brit napilap. A listájukon összesen hét állomás szerepelt, hazánkból mindjárt kettőt is beválasztottak.

Kellemesen meleg, gyógyító erejű és a legstresszesebb állapotban is ellazít: a termálfürdők vize igazi kincs, Magyarország pedig igencsak gazdag ebből a szempontból. A fürdőink világhírűek, nem véletlen, hogy az angol Mirror napilap is kiemelt kettőt az Európa hét legjobb termálfürdőjét felvonultató listáján. A sorban Görögországtól Izlandig ajánlják a termálvizeket: a listán szerepel többek között a Szantorini partjainál, a Palia Kameni szigeten található forrás, a Reykjavíktól harminc kilométerre lévő Kék Lagúna, emellett angol, svájci és francia fürdők.

Magyarországról Hévíz az egyik, amely helyet kapott a felsorolásban. Mint írják, ez a világ legnagyobb termáltava, amelyben fürdeni lehet.

Hévíz kapcsán kiemelik a vízben jelen lévő mikroorganizmusokat, a tavirózsákat és a tó mellett húzódó, gondozott parkokat. Mint írják, a nyáron átlagosan 38 fokos víz jótékony hatással van többek között a reumás és mozgásszervi betegségekre – írja a Roadster.hu.

A másik magyar helyszín nem más, mint Európa legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb gyógyfürdője, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda. Az összesen 21 medencét tartalmazó komplexumban szabadtéri és fedett medencék egyaránt találhatók, valamint egy hullámgép is helyet kapott benne. A külföldiek egyik kedvenc programja a Sparty nevű éjszakai fürdőzős buli. A 19. századi neobarokk fürdő 38 fokos vize szulfátot, kalciumot, magnéziumot, bikarbonátot, valamint metabórsavat és fluoridot tartalmaz.

Íme a toplista:

  • Palia Kameni, Görögország
  • Kék Lagúna, Izland
  • Hévízi-tó, Magyarország
  • Thermae Bath Spa, Bath, Anglia
  • Bains de Dorres, Pireneusok, Franciaország
  • 7132 Therme Vals, Svájc
  • Széchenyi Fürdő, Magyarország

(Borítókép: Férfi egy termálfürdőben. Illusztráció: Getty Images)