A valóságban egy másik csapat otthona a csemberi stadion.

Gólkirályság címmel, Lovas Rozi főszereplésével indított új heti sorozatot az RTL. A mi kis falunk alkotóinak szériájában a Csember nevű nagyközség focicsapatának életébe nyerünk bepillantást. A sorozatból mostanra három adást már le is adtak. A történet szerint Lovas Rozi karaktere egy véletlen folytán edző lesz az NB2-es bajnokságban feljutásra pályázó Csember FC csapatánál. Az ország első női edzője, aki férfi csapatnál dolgozik, számtalan nehézségbe ütközik, miután megkezdi a munkát.

Csember egy kitalált település, így a sorozatban szereplő karakterek és helyszínek mind-mind fiktívek. Ettől függetlenül a Csember FC székhelyeként szolgáló stadion a valóságban is létezik, méghozzá Dunaharasztin. 

A stadion a Dunaharaszti MTK hazai pályája a valóságban. A DMTK néhány évvel ezelőttig folyamatosan az NB3-as bajnokságban játszott, de két éve kiesett a Pest megyei I. osztályba. A területi bajnokság megnyerésének azóta kétszer futott neki, ám mindkétszer sikertelenül. A csapat jelenleg első helyen áll a megyei bajnokságban, így jó esélyekkel indul, hogy idén megnyerje azt és visszakerüljön az NB3-ba. A legtöbb olyan csemberi jelenetet, amely nem a focipályán játszódik, Gyömrőn vették fel.

(RTL)

(Borítókép: A Gólkirályság plakátja. Fotó: RTL sajtóklub)