A 25 éves Sophia Hadjipanteli eldöntötte, hogy nem szedi többet a szemöldökét, sőt, még rá is fest, hogy igazán feltűnő legyen a hatás. Az ötlet sikeresnek bizonyult.

A ciprusi születésű Hadjipanteli Instagram-profilja szerint ő az alapítója az Unibrow Movementnek, azaz az egybe szemöldökös mozgalomnak. Mint kiderült, korábban egyedül próbálta meg gondozni a szemöldökét, ám egy rosszul sikerült próbálkozásnak köszönhetően véletlenül feketére színezte barna helyett. Mivel fontosnak tartja a pozitív testképet és mások elfogadását, végül nem javított a hibán, azóta pedig csak így hajlandó kinézni.

A divatszakemberek azóta is imádják, sőt, a változtatás óta egyre több felkérést kap címlapokra és divatanyagokra.

Ön mit gondol: divatos ez a fajta szemöldök, vagy sem?

(Borítókép: Sophia Hadjipanteli Fotó: Gareth Cattermole/BFC/Getty Images for BFC)