Úszás cápákkal, hajlék egy saját kezűleg épített bungalóban, munka Mexikó partjairól: így utaznak hazánk világjárói

A koronavírus-járvány alatti kötelező karantén feloldásával hirtelen olyanok is késztetést éreztek az utazásra, akik azelőtt szinte sosem hagyták el az országot. Számos utazásszervező portál számolt be arról, mennyire túlterheltek voltak a múlt évben. Bár a számok még nem érték el a 2019-es adatokat, egyre közelebb kerül hozzá a világ, hogy az emberek a régi ütemben nyüzsögjenek.

Járvány ide vagy oda, akadnak olyanok is, akiket egy halálos vírus és egy, a szomszédban dúló háború sem tántorít el attól, hogy világot lássanak. Egyesek influenszerként ebből keresik a kenyerüket, míg mások már korábban a zarándoklás szerelmesei lettek és hosszú évek óta élik a világjárók életét. Ők hobbiból kapnak magukra hátizsákot, hogy rendre új kultúrákat ismerjenek és örök életre szóló élményeket szerezzenek, mindeközben gyarapítva tudásukat.

Cikkünkben három olyan magyar utazót mutatunk be, akik általában egyedül vágnak neki a világnak. Mindnyájan aktívan jelen vannak a közösségi médiában, ki hobbiból, ki megélhetési célzattal. Mindegyikőjüket más célok vezérlik, más és más okból látnak világot. Bolygónk olyan pontjaira is eljutnak, amelyekről sokan csak álmodnak. Bár nem tagadják, számukra is félelmetesnek tűnt egyedül nekivágni egy-egy távoli célpontnak, ma semmiért sem cserélnék le a megszerzett élményeket és tapasztalatokat.

Vági Édua: „Világgá szerettem volna menni”

Ha éppen ráérnek a barátai, akkor Vági Édua örömmel fogadja a társaságot, de az elmúlt évek során elég talpraesettnek érezte magát ahhoz, hogy egyedül is nekivágjon egy ismeretlen országnak. Mostanra 53 országban járt, a kontinensek közül még Antarktisz, Ausztrália és Észak-Amerika várat magára a bakancslistáján.

Bár gyermekkorában is volt szerencséje eljutni a különböző európai, főként a hazánkkal szomszédos országokba, az igazi kalandok 25 éves korában kezdődtek, amikor úgy döntött, elindul az El Caminón. Akkoriban ért véget Édua egy párkapcsolata, és úgy érezte: bárhol jobb, mint itthon.

„Egy csúnya szakításon estem át és csak egyedül akartam lenni. Egy igen depressziós időszak volt” – kezdte a 32 éves nő. „Beütöttem a keresőbe, hogy >>világgá szeretnék menni<<, és az El Camino utolsó állomását, a spanyol Finisterrét dobta ki elsőnek, amely települést a világ végének is hívják. Nem gondolkodtam sokat, beszereztem a szükséges felszerelést és útnak indultam. A zarándokút során legyalogoltam 847 kilométert, akkor szerettem bele az utazásba, abba, hogy új helyeket ismerhetek, fedezhetek fel” – mesélte Édua, aki hátra sem nézett, bátran nekivágott az ismeretlennek. Az útja során nyerte az ihletet építészeti diplomamunkájához, de ami ennél is fontosabb: sikerült visszatalálnia önmagához. A külföldön töltött idő során több próbát is ki kellett állnia, fáradásos csonttörést szenvedett, ennek ellenére egy olyan fajta szabadságban volt része, amit a Camino után már nem tudott elengedni. Hazatérte után folyton kereste a lehetőségeket, mikor ülhet újra repülőre. Több alkalommal is egyedül indult útnak, ha úgy érezte: egy kicsit ki kell szakadnia a mókuskerékből. Egyre távolabbi országokba ment, a fordulópont az volt, amikor Dél-Afrikába utazott egy féléves angol nyelvtanfolyamra.

A kedvenc helyem egyértelműen Dél-Afrika volt, konkrétan Fokváros. Ott fél évet töltöttem, hogy az angol nyelvtudásomat tökéletesítsem.

Ott maradt a szívem egy darabja, amihez a kinti közösség is nagyban hozzájárult. Egy családnál éltem kint, illetve voltak lakótársaim, akik szintén európaiak voltak. Egy nagyon szuper, zárt közösség alakult ki, akikkel együtt lógtunk a fél év alatt. Emellett Afrika kulturális és természeti adottságaiért is odavagyok. A kontinensek közül ez a kedvencem.”

Édua összesen öt kontinenst járt be és megannyi gyönyörű helyet felfedezett. Köztük olyanokat., mint Kolumbia, Peru, Dél-Korea, Argentína, Madagaszkár, Vietnám, Uganda, Panama, Borneó vagy Marokkó. A különböző helyszíneken nemcsak a látványosságokat, de a helyi gasztronómiát is minden alkalommal felfedezte, valamint több izgalmas programon is részt vett. Úszott többek között cápákkal, de volt bálnalesen, tevegelt a sivatagban és lovagolt esőerdőben. A tengernyi élmény mellett ugyanakkor olyan helyszíneken is megfordult, ahova állítása szerint többé nem szívesen menne vissza. Cikkünk készültekor éppen a Fülöp-szigeteken tartózkodott és elárulta, hogy a Délkelet-Ázsiában található szigetállam nem igazán nyerte el a tetszését.

„Valószínűleg az elvárásaim voltak nagyok ezzel az országgal kapcsolatban, de egy kisebb csalódás ért. Az interneten látható fotók megtévesztőek lehetnek, mert valóban szép a hely, de zsúfoltságig tele van emberekkel, ami miatt élvezhetetlenné válik” – magyarázta Édua, akire egyre többen kíváncsiak a közösségi médiában. A képeket elnézve sokakban megfogalmazódhat a kérdés: hogyan lehetséges időt és pénzt szakítani egy-egy hosszú és egzotikus utazásra.

„Mindig meg lehet találni rá az időt, és ha nagyon szeretnénk menni, akkor összespórolni rá a szükséges összeget. Az a kérdés, mit vagyunk hajlandóan beáldozni érte? Egy közeli barátom például egyszer közölte velem, hogy szerinte nem lehetséges, hogy ennyi helyre elmenjek és hogy kihozzam az utakat annyi pénzből, amennyiért megtervezem azokat. Nos, ez az ember napi szinten elszív egy doboz cigit. Ha ennek a rossz szokásnak egy hónapnyi költségét összeadjuk, akkor meglátjuk, hogy mennyi pénzt szórunk el sokszor felesleges dolgokra. Ettől függetlenül addig kell nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. Ha például nem tudok elmenni Ausztráliába két hónapra, mert nincsen ötmillió forintom, akkor választok egy olyan úti célt, ahova el tudok menni akár rövidebb időre az adott keretből.

Az elején pár napos európai utazásokkal kezdtem, amely állomásokra olcsó volt a repülőjegy és ahol hosztelek közösségi szobáiban aludtam.

Mára már egy kicsit átalakultak az igényeim. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan szakmám van, ami lehetővé teszi, hogy többször elutazzak hosszabb időre egy évben. Építészként külföldről is tudok dolgozni, ha szükséges. Tudom, sokan más helyzetben vannak, de számukra sem lehetetlen, hogy új, akár távolabbi helyeket fedezzenek fel. Kezdjék kicsiben és olyan desztinációkkal, amelyek olcsóbban elérhetők. Ha sokat böngészik a repülőjegy-értékesítő oldalakat, könnyen kifoghatnak kedvező ajánlatokat.”

Yilmaz Can: „A világ olyan, mint egy könyv és minden ország egy oldal”

Egy magyar édesanya és török édesapa szerelmének gyümölcse Yilmaz Can. Már a fiatal férfi kisgyerekkorának is szerves részét képezte az utazás. Belgiumban született, majd 10 éves kora után az oktatása miatt ingázni kezdett több európai ország között. Törökországban is élt pár évet, onnan költözött Magyarországra. Karrierje során részben a nyelvtudása miatt az Exatlon stábjába is bekerült, és rendező-asszisztensként a Dominikai Köztársaságba is kiutazott.

Yilmaznak annyira megtetszett a kinti élet, hogy mostanra második otthonaként tekint a spanyol nyelvű országra. Az utóbbi négy évben folyamatosan ingázott a két ország között. Nemrég úgy döntött, egy pár hónapra visszatér Magyarországra, de egy évben általában több időt tölt külföldön, mint itthon. A nomád körülményeket kedveli igazán, de amikor szállást választ magának, két dolgot mindenképpen szem előtt szokott tartani.

„A sport elég fontos nekem, így jól jön, ha a szállásom környékén van edzőterem. Ami pedig a legfontosabb, hogy legyen konyhám. Ha egy adott szállodában erre nincs lehetőség, akkor mindig veszek magamnak egy serpenyőt vagy egy elektronikus főzőlapot, hogy tudjak magamnak főzni” – árulta el a fiatal férfi, akinek ezeket leszámítva nincsenek nagy igényei a szállások kapcsán.

Volt olyan, hogy egy idősebb francia barátommal felépítettünk egy bungalót és abban éltünk.

Nekem a melegebb helyeken csak az a fontos, hogy tető legyen a fejem felet. A helyiek élete sokkal jobban érdekel. Mindig igyekszem valamilyen szinten beépülni közéjük, hogy testközelből figyelhessem meg, hogyan élik a mindennapjaikat. A drága szállodák többnyire elkerített területen vannak, ott nem lehet megismerni az adott kultúra igazi arcát.”

Yilmaz jelenleg távkapcsolatban él, utazásai során pedig rengeteg új barátot szerez. Az ilyen jellegű párkapcsolatok sokak számára igen megosztóak, a legtöbben szinte lehetetlennek tartják a kivitelezésüket, ám Yilmaz és barátnője esetében könnyen átugorható a távolság.

„Ez sokszor nehéz helyzet, főleg, amikor más időzónában vagyok. De úgy gondolom, hogy a távolság nem kéne, hogy akadály legyen egy kapcsolatban. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincsen lehetetlen. Egy jó barátság sem attól jó, hogy mindennap beszéltek, hanem attól, hogyha hosszú idő után újra találkoztok, akkor ott folytatják, ahol abbahagytátok.”

Yilmaz szerint annak, aki világot szeretne látni, az első dolog, amit meg kell tanulnia az, hogy kilépjen a komfortzónájából.

„Ha valaki egy burokban él és szűklátókörű, az ha elkezd utazni, egyből átértékel mindent az életében. Azok a dolgok, amelyek miatt napi szinten aggódott, eltörpülnek majd. Sokan azt gondolnák, furcsa, hogy úgy érzem: nincs konkrét otthonom, pedig ez valójában azt jelenti, hogy bárhol járok a világban, mindenhol otthon érzem magam. Minden országban ott hagyok egy darabot magamból.”

Tóth Péter: „Először csak az angol tudásomat akartam fejleszteni”

Tóth Péter 2016-ban költözött Máltára, hogy több pénzt keressen és fejlessze az angoltudását. Célja az amerikai álom volt, azért akarta megtanulni a nyelvet, hogy később az Egyesült Államokban élhessen. Ezelőtt sehova sem utazott egyedül, a máltai út azonban nem várt fordulatot vett:

Két éve éli a világjárók mindennapjait szoftverfejlesztőként. A cégek, amelyekkel együtt dolgozik, többnyire rugalmasak. Néhányan mindössze arra kérik, hogy tartózkodjon egy időzónában az ügyfelekkel, de a többség ennél is szabadabb utat ad neki, ugyanis sok munkáltató kizárólag azt tartja szem előtt, hogy az elvégzett munkája feleljen meg az elvárásoknak. 

Péter többnyire egyedül utazik, de gyakran meglátogatják őt a barátai. Amióta elkezdte a digitális nomád életet, több mint 10 országban is megfordult már. Costa Rica, Peru, a Dominikai Köztársaság és Mexikó: ezek a helyszínek szerepeltek az utóbbi hónapokban a listáján. Ha elutazik egy kontinensre, általában igyekszik a környéken kiválasztani a következő úti célt.

„A helyi gasztronómia nekem nagyon fontos, mivel nem szoktam magamra főzni, de a vegetáriánus életmódot igyekszem követni. A másik fontos dolog az internet, mivel a munkám miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek elérhető” – mutatott rá Péter, akinek a folyamatos költözések nem teszik lehetővé, hogy sok holmija legyen. Már csak a praktikusság miatt is igyekszik minimalista életet élni. Két hátizsák bőven elég neki, hogy magával vigye nem csak személyes, de a munkához szükséges cuccait is. A folytonos egyedüllétnek azonban árnyoldala is van.

„Belize városában nem éreztem magam biztonságban. Nem feltétlen volt veszélyes, lehet csak én éreztem annak, mert korábban több ijesztő hírt olvastam róla a neten. Amikor utánanéztem a bűnözői rátának, akkor már előre aggódtam. Nagyon koszosak az utcák, tipikus filmbeli balhés környék volt. Egy órát kellett ott gyalogolnom a szállástól a hajóállomásig.

Többen leszólítottak, hogy eltévedtem-e, aztán egy srác utánam jött biciklivel és szólt, hogy nem kéne tovább mennem abban az utcában.

Péter sok olyan helyzetbe került az élete során, amikor ki kellett mozdulnia a komfortzónájából. Olyan helyeken is járt, ahol nem beszéltek angolul és úgy kellett tájékozódnia. Ezek a tapasztalatok hatalmas talpraesettséget és önbizalmat adtak neki ahhoz, hogy önállóan érvényesüljön az életben.

A szoftverfejlesztő szerint a digitális életmódhoz nagyfokú rugalmasság szükséges. Komoly lelki fejlődésen esik át az, aki egyedül vág neki a világnak. Bár Péter imádta a szabadságot, most úgy érzi, egy időre hazajön, hogy szakmailag többet tudjon fejlődni. Azután ingázni is kevesebbet szeretne.

„Olyan emberek mindig lesznek, akik azt mondják, hogy nincs idejük vagy pénzük utazni. Kettő dolgot lehet keresni: kifogást vagy megoldást. Aki szeretne digitális nomád lenni, annak az első lépés, hogy elköltözik az országból. Ott pedig ne vegye körbe magát magyarul beszélő emberekkel, hanem csakis helyiekkel. Tanuljon nyelvet és próbálja ki ezt egy évig, ha mégsem sikerül, akkor utána nyugodtan hazajöhet és folytathatja tovább az itthoni életét” – fogalmazta meg tanácsait Tóth Péter.

(Borítókép: Vági Édua egy cet cápa társaságában. Fotó: Vági Édua)