A tavalyihoz hasonló színvilággal, mégis futurisztikusabb formát öltve tér vissza a pályára az Alpine F1-es csapat idei autója. A team a mezőnyből utolsóként mutatta be új versenyjárművét.

Mint azt a Velvet korábban megírta, a mezőnyből elsőként a Haas mutatta be 2023-as versenyautóját január végén. A fekete-fehér-piros színekben pompázó kocsi minden eddiginél sötétebb árnyalatot kapott, mi több, egy új szponzor neve is feltűnt rajta.

A Haassal szemben a csapatok közül utoljára mutatta be idei járgányát az Alpine, amelynek kreálmánya külsőre alig tér el a tavalyi modelltől.

Mint azt megszokhattuk, idén is kétfajta színvilágban, a kék és rózsaszín különböző arányú keveredésével, ám minden esetben kifogástalan fényezéssel tündököl majd a kocsi a pályán annak névadó szponzorának, az osztrák BTW víztechnológiai vállalatnak köszönhetően.

Akárcsak a Haas, az Alpine is új pilótafelállással vág neki az idénynek: Esteban Ocon új csapattársat kapott Pierre Gasly személyében, miután a kétszeres világbajnok Fernando Alonso az Aston Martinhoz igazolt a visszavonulást választó Sebastian Vettel helyére – azaz a francia istálló két francia versenyzővel áll ki az új szezonra – mutat rá a Player.hu. Hozzáteszi: a csapat minimum a konstruktőri negyedik helyezést reméli.

(Borítókép: Az Alpine 2022-es F1-es versenyautója. Fotó: Shutterstock)