A Balatonnál tavaly 2,8 millió vendég 8,8 millió vendégéjszakát töltött el, ami 38 százalékkal több vendéget és 27 százalékkal több vendégéjszakát jelent az előző évhez képest – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója. A külföldiek visszatérését mutatja, hogy míg 2021-ben a vendégek 84 százalékát tették ki a magyarok, tavaly a forgalomnövekedés mellett is csak a 75 százalékát.
Legnagyobb számban Németországból, majd Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából és Lengyelországból érkeztek az üdülőrégióba.
Juhász Szabolcs arra is kitért, hogy a Balatonnál a teljes évi vendégforgalom 63 százaléka zajlik a nyári hónapokban. A balatoni vendégforgalom 45 százalékát szállodákban, 33 százalékát magán- és egyéb szálláshelyeken regisztrálták. Az országos adatokról elmondta, hogy 2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, ami 38 százalékkal több, mint 2021-ben és 5 százalékkal kevesebb a magyar turizmus legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményénél.
(MTI)
(Borítókép: Balaton Fotó: Getty Images)