2004. november 19. úgy vonult be az NBA történelmébe, mint a liga legsötétebb napja. A Detroit Pistons – Indiana Pacers találkozó végén a játékosok összeverekedtek a nézőkkel.

Előzmények

A két csapatnak, a Pistonsnak és a Pacersnek 2004-re már komoly múltja volt: a rivalizálás egy évvel korábban hágott a tetőfokára, amikor ez a két gárda vívta a keleti főcsoportdöntőt. Mindkét oldalon tudták, hogy amelyikük itt nyer, az jó eséllyel a bajnoki címet is megszerzi. Paprikás hangulatú, ádáz csata volt ez két kemény csapat között. A Pistons, többek között a Pacersben játszó Ron Artest egy buta, meccs végi könyöklésének köszönhetően, végül hat mérkőzés alatt elintézte a párharcot az egyébként esélyesebbnek tartott ellenfelével szemben.

Ilyen előzményekkel kanyarodtak rá a felek a következő szezonra, ahol Artest és Jermaine O'Neal mellé még egy „rosszfiú” érkezett a Pacersbe, nevezetesen Stephen Jackson.

Artest, mint később kiderült, mentális gondokkal küzdött, kiszámíthatatlan hangulatingadozásai voltak, depressziós volt, szorongott, mindez pedig a pályán is meglátszott.

Elérkezett 2004. november 19. Ismét összecsapott a Pistons és a Pacers az utóbbi csapat hazai pályájának számító The Palace-ban. Nagy várakozás előzte meg a találkozót, ám a meccs nem hozott feledhetetlen izgalmakat: a Pacers 15 ponttal vezetett 45 másodperccel a vég előtt.

A szikra

A viszonylag sima eredmény ellenére ekkor történt egy elsőre ártalmatlannak tűnő szabálytalanság: a Pistons kiválósága, Ben Wallace betört a gyűrű alá, mire Artest félrelökte őt kosárra ugrás közben. Bár ez önmagában nem indokolta volna a későbbi történéseket, a felek között már így is feszült volt a viszony, Wallace pedig már azt is tiszteletlenségnek tartotta, hogy a Pacers a kezdő csapatot hagyta a pályán (ez nem szokás az NBA-ban, ha már eldőlt a meccs – a szerk.). Mindezt csak tetézte, hogy a Pistons játékosa a napokban vesztette el a bátyját, így több sem kellett,

Wallace agresszíven nekiment Artestnek, ami után a csapattársaknak kellett szétválasztaniuk a feleket.

Artest ezután sokak meglepetésére lefeküdt a kommentátori asztalra, hogy a pszichológusnál tanult módszert alkalmazva elszámoljon ötig, mielőtt bármit tesz. Ezen a ponton úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, bár Wallace még mindig nagyon ideges volt. Mutogatott és egy hajpántot hajított ellenfele irányába. Itt durvult el végleg a helyzet: az egyik szurkoló egy söröspoharat dobott Artest felé, és el is találta a játékost. Ebben a pillanatban Artestnél is elszakadt a cérna és felrohant a lelátóra, hogy megkeresse a szurkolót, aki megdobta őt.

Élő egyenes adásban lehetett látni, ahogy a liga egyik sztárja ököllel üt meg egy szurkolót, ráadásul mint kiderült, még csak nem is az elkövetőt. 

Teljes káosz

Hamarosan a szurkolók közül néhányan a parkettre léptek, egyikük pedig ökölbe szorított kézzel indult a Pacers játékosa felé. Az első ütést végül Artest vitte be, az egyre jobban elfajuló eseményeket pedig csak tetézte, hogy O'Neal is leütött egy szurkolót a pálya szélén. Mindeközben megérkezett néhány rendőr, akik le akarták fújni Artestet gázspray-vel, ám ekkor már inkább a nézők között zajlott a csetepaté. A verekedők közé egy széket is behajított egy szurkoló, valamint mindenfélével dobálni kezdték Artestet és csapattársait, amikor azok besiettek az öltözőbe.

Következmények

A Pacers az eset következményeképp minden esélyét elvesztette a bajnoki címre. Artestet az egész szezonra eltiltották, Jacksont 30 meccsre, O'Nealt pedig 25 mérkőzésre meszelték el. Ben Wallace hat, pár másik játékos pedig 1-1 meccstiltást kapott. Mindemellett Artestéknek a bíróság előtt is felelniük kellett, ahol egy év próbaidőt kaptak, illetve közösségi munkára kötelezték őket.

A detroiti kosárcsarnokban történteket egy dokumentumfilmben dolgozta fel a Netflix 2021-ben. Az Untold: Malice at the Palace című film főként a Packers játékosainak szemszögéből követi az eseményeket, de megszólalnak nézők, biztonságiak és újságírók is.

(Borítókép: Kosárlabdapálya. Illusztráció: Rodrigo Espiritu/Getty)