A karok és lábak nélkül született, Amerikában élő nemzetközi hírű motivációs tréner negyedszer látogatott el hazánkba. A Papp László Sportrénában tartott előadásán, melyen a Velvet is jelen volt, kiemelte, Magyarországra annak ellenére fog visszatérni, hogy megfogadta: már nem fog sokat utazni.

A visszavonuláson gondolkozik

„Szeretem Magyarországot. Köszönöm, hogy szerettek engem, én is szeretlek titeket” – kezdte előadását Nick Vujicic motivációs tréner, aki az Ez az a nap! és a Nem Adom Fel Alapítvány meghívására érkezett Budapestre. Az eseményen több ezer diák várta a férfit, aki eddigi élete során 3500 előadást tartott 78 országban, több mint 1000 iskolában. A szónoklat előtt megosztotta a közönséggel, hogy a jövőben visszavonul, nem megy többé világkörüli turnékra.

„Nem szeretnék lemaradni a gyerekeim gyermekkoráról (egy hét-, illetve tízéves fia, valamint ötéves ikerlányai vannak – szerk.), szeretnék több időt tölteni velük, a feleségemmel, a családommal. De azt még el akarom mondani nektek, hogy van egy álmom: 8 milliárd emberhez akarok elérni a jövőben” – mondta a közönségnek a 40 éves Vujicic. A tervei között szerepel például az is, hogy online videókat vesz fel, hogy olyan iskolák diákjaihoz is eljusson, akikkel nem tudna személyesen találkozni.

A szex a házasság öröme

Az előadás kezdetén a motivációs tréner őszintén vallott arról, milyen nehézségeken kellett átmennie: komoly mélységeket járt meg, mielőtt kibékült volna a testtel és az élethelyzettel, amibe belekényszerült. Aztán rátalált a párjára, aki a legjobb barátja. 

„Igen, szoktam sírni. Látod a kislábamat? Ezt a kis lábat? Vele tökéletesen tudom illusztrálni, milyen az élet: hegytető, aztán völgy mélye, jó, és rossz napok. Vannak, és szoktak lenni rossz napjaim. 11 éve vagyunk házasok a feleségemmel (Kanae egy Dallasban tartott motivációs tréningen vett részt, Nick pedig azonnal felfigyelt rá a közönség soraiban – szerk). Az ő apukája japán, az anyukája mexikói volt. Szerelem volt első látásra. Ránéztem, ő rám nézett, zsibbadtak a lábaim” – vallott meghatódva feleségéről Vujicic, majd arról beszélt a fiataloknak, hogy a szerelem nem egyenlő a szexszel, és a szex a házasságra van. Vujicic szerint mielőtt megnősülünk és házasságot kötünk, megfelelő, helyes döntéseket kell hoznunk. Házasságáról elmondta még, hogy minden hónapban megkérdezi a feleségét, hogy mi az, amit a kapcsolatukban az elmúlt időszakban rosszul csinált, és a továbbiakban ne tegyen; mi az, amit nem tett meg, s a felesége szeretné, hogy a jövőben megtegye; s mi az, amit jól csinál és azt csak folytatnia kell.

Nehéz gyermekkor

A prédikátor nem tagadta, hogy gyerekként nem volt könnyű azzal szembesülni, hogy mindenki számára nyilvánvaló módon különbözik a társaitól, később piszkálódás áldozata is volt. Depressziós lett, öngyilkosságot kísérelt meg, majd e mélypont után Isten igazságát kereste, és karok-lábak nélkül is megpróbált teljes életet élni.

„Tudod, nekem mi a fontos? Hogy ki vagy, hogyan bánsz azokkal, akik körülötted vannak. Körülbelül hét évvel ezelőtt majdnem meghaltam egy amerikai kórházban. Hat évvel ezelőtt az édesapám meghalt. Ott az ő temetésén nem a sikeréről beszéltünk, hanem arról, hogy ki volt ő. Hogy hogyan éreztette a dolgokat másokkal. Nagyon hiányzik az apukám, sokat tanultam tőle. Vannak olyan dolgok, amiket az ő beszéde szerint tanítok meg” – mesélte többek között a közönségnek. Vujicic szerint az a legfontosabb, hogy kik vagyunk mi, mit adunk az embereknek, és hogyan viszonyulunk a környezetünkhöz.

Vujicic gyerekei:

 Ki az a Nicholas Vujicic?

Nicholas Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként, karok és lábak nélkül született 1982-ben Ausztráliában. Születésekor derült ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved. A szülőket először sokkolta az állapota, ám később mindenben támogatták őt, hogy minél önállóbb életet tudjon élni. A férfi bal lába helyén csupán két lábujj van, amelyek segítségével ma már tud boldogulni a mindennapokban: sok gyakorlással és akaraterővel megtanult egyebek mellett írni, gépelni, a számítógépet használni. Életének célja és értelme végül az lett, hogy meséljen embertársainak Isten szeretetéről, és megerősítse őket abban, hogy valósítsák meg álmaikat; 17 évesen kezdett prédikációkat és előadásokat tartani iskolákban és egyházi rendezvényeken, azóta a világ minden táján tart előadássorozatokat. Vujicic 2002-ben az Egyesült Államokba, Kaliforniába költözött. 2012-ben megnősült, négy gyermeke született – írja az MTI.

(Borítókép: Nick Vujicic Fotó: MTI Fotószerkesztőség)