Sorsoltak a BL-ben: sokak szerint egy előrehozott döntőt is láthatunk.

Az európai szövetség (UEFA) természetesen ezúttal is nyoni központjában tartotta meg a sorsolást, melyen a következő csapatok voltak érintettek:

  • Bayern München (német)
  • Benfica (portugál)
  • Chelsea (angol)
  • Inter (olasz)
  • Manchester City (angol)
  • Milan (olasz)
  • Napoli (olasz)
  • Real Madrid (spanyol)

Az előzetes oddsoknak megfelelően a Manchester City, Real Madrid és a Bayern München a legesélyesebb az idén, így őket a legtöbb csapat legszívesebben elkerült volna. Kisebb meglepetés, hogy az utóbbi években gyengélkedő olasz csapatok közül három is (AC Milan, Napoli és Inter) bekerült a legjobb nyolc csapat közé, ezzel Olaszország delegálja a legtöbb csapatot a BL ezen szakaszában. A párosítások sorsolásában Giorgio Marchetti az UEFA alelnöke, a legendás török játékos, Hamit Altintop (aki a 2023-as Bajnokok Ligája-döntő nagykövete is egyben), valamint Patrick Kluivert segédkezett. 

A sorsoláson nem csupán a negyeddöntő párosítására derült fény, ugyanis az UEFA immár az ágakat is kihúzta, ezzel fény derült az elődöntő lehetséges leosztására is.

Elsőként a Real Madridot húzta ki Altintop, majd rögtön utána a Chelsea-t, így az első párosításra máris összejött két sztárcsapat. Az elsőként húzott csapatok fognak otthon kezdeni, így az első meccs a Bernabéuban lesz.  A második párosítás az Inter-Benfica lett,

míg ezután egy igazi szuperrangadót húztak ki, ugyanis a Bayern München a Manchester City-vel találkozik. Ez akár egy döntőnek is beillő találkozó, ráadásul ezen az ágon a győztes csapat a Chelsea-Real Madrid párharc győztesével találkozik, így következő körben is igazi kuriózumnak lehetünk tanúi.

Utolsóként egy olasz házicsata: AC Milan-Napoli találkozót sorsoltak ki, ezzel az is eldőlt, hogyha az Inter kiveri a Benficát, akkor biztosan lesz idén olasz csapat a döntőben. A két ág és a párosítások tehát így festenek:

  • AC Milan-Napoli és Inter-Benfica
  • Manchester City-Bayern München és Real Madrid-Chelsea

Emlékeztetőül: idén a  sorozat döntőjét a törökországi Atatürk Olimpiai Stadionban rendezik meg. Az isztambuli létesítmény legutóbb a legendás 2005-ös BL-finálénak adott otthont, melyen a Liverpool háromgólos hátrányból állt fel, majd nyert tizenegyesekkel a Milan ellen.

(Borítókép: BL-sorsolás. Fotó: Uefa/Getty) :