Szíve szerint egész életében a Real Madrid edzője maradna, ám Carlo Ancelotti távozásának időpontja a klub vezetőségének döntésén múlik.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz edzője néhány hónappal ezelőtt beszélt először arról, hogy tervei szerint a spanyol csapat lesz számára az utolsó labdarúgóklub, ahol dolgozik. Mint azt kiemelte: számára a Madrid az elérhető legmagasabb szint, és ha velük megszakad a munkakapcsolata, akkor nem folytatja tovább a pályafutását. Korábbi bejelentését nemrég ismét megerősítette, majd hozzátette: az elválás nem rajta múlik majd.

„A klubnak kell döntenie. Szeretnék egész életemben a Real Madridnál maradni, de ez lehetetlen. Szeretném folytatni a munkát. Ha a klub azt akarja, hogy három hónapig maradjak, akkor három hónapig maradok, ha azt, hogy három évig, akkor addig, és élvezni fogom a három évet” – idézte a négyszeres BL-győztes edző szavait a Player.hu.

A jelenleg 63 éves Carlo Ancelotti szerződése jövő nyáron jár le a Real Madridnál, a pletykák szerint azonban elképzelhető, hogy már idén nyáron távozik, ha a csapat nem nyer a Bajnokok Ligáján.

(Borítókép: Carlo Ancelotti. Fotó: Getty Images)