Evgeni Plushenko kisfia már most hatalmas tehetség.

Pljuscsenko (vagy Evgeni Plushenko) mondhatjuk, hogy a valaha volt legsikeresebb orosz férfi műkorcsolyázó. Hagyományosan az oroszok kivételesen jók a korcsolya sportágakban, ám közülük is kiemelkedő eredményeket ért el. Mindössze négyévesen kezdett korcsolyázni, később pedig a következő sikereket érte el felnőtt pályafutásában: tízszeres orosz bajnok, hétszeres Európa-bajnok, háromszoros világbajnok, kétszeres olimpia aranyérmes és kétszeres ezüstérmes olimpikon. 

Kisfia a 2013-ban született, Aleksandr hasonlóan kis korában kezdett műkorcsolyázni. Hat éves kora óta apja oldalán is folyamatosan fellépet, aki a hazánkban is népszerű King's on Ice turnéval járta a világot. Már akkoriban látszott, hogy apjához hasonlóan remek érzéke van a sportághoz. Plushenko nemrég az Instagram-oldalán osztotta meg kisfia legutóbbi versenyén bemutatott produkcióját. 

A 40 éves édesapa – aki egyben az edzője is – büszkén ölelte magához fiát a performansz után. Akik korábban látták már Plushenko korcsolyázni, azoknak az is elképesztő látvány volt, hogy mennyire hasonlítottak Aleksandr gesztusai és mozgása az édesapjáéhoz. Aleksandr végül a dobogó tetejére álhatott, de ennél elképesztőbb, hogy mindössze 10 évesen mennyire érett és magabiztos produkciót nyújtott. A kisfiú a Keresztapa főcím dalára lépett jégre, méghozzá a világhírű, Emmy-díjas magyar hegedűművész, Edvin Marton komponálásában. Érdekesség, hogy Plushenko éppen ezzel a produkcióval lépett jégre az utolsó olimpiáján Szocsiban.

(Borítókép: Evgeni Plushenko. Fotó: Shutterstock)