Léteznek autók, amelyeket ralizásra teremtettek, de mi a helyzet azokkal, amelyeket közel sem erre a célra terveztek, mégis kiválóan megállják a helyüket terepen? Bizonyos járgányokat addig-addig „fúrtak, faragtak”, mígnem raliautókká alakították azokat. Ezekből mutatunk mutatjuk be alább az öt legjobbat.

Porsche 911 GT3

A Porsche 911-esekkel már a kezdetek óta előszeretettel raliznak. A GT3-as specifikáció hátsó szárnnyal, teljesítményében a GT3 Cup 450 lóerejéről 320-ra korlátozott erőforrással azonban kiemelten nagy érdeklődésre tett szert a rajongók körében a 2014-es Német és Francia ralin egyaránt.

Ferrari 308 GTB

A Ferrari 308-asáról mindent gondoltunk volna, csak azt nem, hogy raliautót csinálnak belőle. Ez a típusú az autó a film- és sorozatrajongók számára is ismerős lehet, ugyanis az 1980 és '88 között futó Magnum című sorozatban a Tom Selleck által megformált Thomas Magnum is egy Ferrari 308-assal furikázott. A 308 GTB egy 2,9 literes V8-as motorral felszerelt tradicionális Ferrari.  

Peugeot 307 WRC

A Peugeót 2004-ben azzal sokkolta a Rali-világbajnokságot, hogy az öt világbajnoki címet begyűjtő 206 WRC-t a 307 WRC-re cserélte, amely a 307 CC-n, azaz egy nyitható tetejű kocsin alapult. Az autó Marcus Grönholmmal három futamgyőzelemre volt képes, beleértve a 2005-ös Japán ralin elért első helyet.

MG Metro 6R4

A ralisport népszerűségének ’80-as évekbeli csúcsán az egykori Austin Rover brit motorgyártó bár hirtelen haragjában faképnél hagyta a sportágat az 1966-os monte-carlói kizárását követően, nem sokkal később mégis úgy döntött, hogy akcióba lép. Fegyvere a Metro 6R4 lett, amelyet a Williams Racing Forma-1-es csapattal álmodtak meg. A négykerékhajtással rendelkező 410 lóerős Metro a kicsiny tengelytávjával ugyanolyan rémisztő volt, mint ahogyan szólt. A megbízhatatlannak bizonyuló V6-os erőforrás miatt a kocsi sosem érhette el azt a szintet, mint amit előzetesen vártak tőle, de külsejével legalább mosolyt csalt az arcokra.

Citroën DS

A legtöbb Citroën DS az elegáns francia sugárutakon hanyagul cirkálva töltötte az életét, ám néhány kiválasztott darab ennél jóval „többre vitte” a gyártó úgynevezett hidropneumatikus felfüggesztési rendszerének köszönhetően. Ez egy kifejezetten a Citroën által kifejlesztett rugózási rendszer, amely nagynyomású nitrogén gázt használ rugózó közegként. Az egyszerű légrugókkal ellentétben a kerekek mozgását nem mechanikus kapcsolat, hanem folyadék közvetíti a gáztér felé: a két közeget membrán választja el egymástól.

A rendszernek köszönhetően a DS egyedi furfangja az volt, hogy akkor is képes volt továbbmenni, ha elvesztette az egyik kerekét, így megállíthatatlannak bizonyult a versenyeken – egészen addig, amíg el nem vesztette még egy kerekét. A leghíresebb DS-sel talán Pauli Toivonen finn raliversenyző rendelkezett. Henri Toivonennek, az 1980-as évek raliversenyző sztárjának édesapja két nagy győzelmet is aratott a kocsival.

(superrally.hu)

(Borítókép: Pascal Rondeau. Fotó: Getty)