Háromszor is félbeszakították vasárnap a Formula-1 Ausztrál Nagydíjat, ám ez sem állította meg a belga-holland származású Max Verstappent attól, hogy ő álljon a dobogó legelső fokára. A kétszeres világbajnok és címvédő most először diadalmaskodott Melbourne-ben.

Max Verstappen még csak 25 éves, de már a 37. futamgyőzelmét ünnepelheti azután, hogy elsőként ért célba a Formula-1 Ausztrál Nagydíjon vasárnap. A Red Bull versenyzőjét követte másodikként a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes), míg a dobogó harmadik fokára a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) állhatott.

Nem végig vezetett

Bár pole pozícióból indult, Verstappent már az első kanyarban megelőzte George Russell (Mercedes), a kör végére pedig Hamiltonnak is sikerült lehagynia egy határozott manőverrel. Már az első percekben megtörtént az első baleset, amikor a monacói Charles Leclerc (Ferrari) a harmadik kanyarban a sóderágyba csúszott és fel kellett adnia a küzdelmet. Az eddigi legtragikusabb Formula-1-es balesetekről itt írtunk korábban.

A biztonsági autó a harmadik kör végén Russellel az élen engedte útjára a mezőnyt, a második helyen Hamiltonnal és szorosan mögötte Verstappennel. Néhány körrel később azonban Alexander Albon (Williams) is megcsúszott az egyik kanyarban, majd a gumifalnak csapódott, így ismét pályára gurultak a biztonságiak. Russellt ekkor az élről a boxba hívta kerékcserére a Mercedes, ez azonban pár perccel később rossz döntésnek bizonyult. A pályára került törmelék miatt ugyanis piros zászlóval félbeszakították a futamot, így bármelyik autón szabadon lehetett gumit váltani.

Könnyedén felzárkózott

A mezőny nagyjából 15 perc után folytathatta a versenyt, mégpedig állórajttal. Ezt követően Hamilton, Verstappen, Alonso volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje. Verstappen aztán nagyon hamar és könnyedén átvette a vezetést Hamiltontól, majd Russell volt kénytelen feladni a futamot műszaki hiba miatt – írja az MTI. Három körrel a leintés előtt másodjára is leállították a viadalt egy felniről leszakadt és a pályán heverő gumi miatt, így az utolsó két körnek ismét állórajttal vágtak neki a versenyzők.

Az izgalmakra egészen a futam végéig kellett várni: már az első kanyarban és az azt követő egyenesben is történtek ütközések, így ismét piros zászlós félbeszakítás következett, majd a versenybíróság új rajtot rendelt el. Ennek a sorrendje ugyanaz volt, mint az előzőé, de akik kiestek, azok már nem állhattak fel a rajtrácsra. A mezőny így a biztonsági autó mögött teljesített egy kört, melynek végén leintették a futamot.

Látogatói csúcs

Az Ausztrál Nagydíj háromnapos programja során összesen 444 ezer néző látogatott el a melbourne-i Albert Parkba, ez látogatói csúcs a viadal történetében. A vb április végén Bakuban, az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

(Borítókép: Max Verstappen. Fotó: Getty Images)