Megszavazta a lakosság, így vélhetően nemsokára betiltják az elektromos rollerek használatát az egyik legnagyobb európai városban.

Nagyjából öt éve folyamatosan nő az elektromos rollerek használóinak köre, ebből kifolyólag évről évre egyre több olyan balesetről hallani, amelyben érintettek a sok esetben féktelenül, hol a járdán, hol az úttesten száguldozó rolleresek. Kevesen tudják, de az elektromos roller a teljesítményétől, – belsőégésű motor esetén – hengerűrtartalmától és tervezési sebességétől függően hivatalosan segédmotoros kerékpárnak, vagy motorkerékpárnak minősül. Mégis, nem egy esetben olvasni a hírekben, hogy elektromos rollerrel gázoltak el gyalogost. Egy héttel ezelőtt pedig Balatonfüreden ütközött egymással egy e-rolleres és egy kerékpáros. A baleset a hatóságok megállapítása szerint az előbbi hibájából történt, őt súlyos fejsérüléssel, míg a biciklist könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

Hazánktól nyugatabbra még aggasztóbbak a körülmények, arról nem beszélve, hogy egyes nagyvárosokban mindenütt elektromos rollerek hevernek az utcákon, mert használóik rendszeresen széthagyják azokat. Mindezt megelégelve Párizsban úgy döntöttek: népszavazásra bocsátják a kérdést, és ha az emberek úgy akarják, betiltják az elektromos rollerek használatát.

via GIPHY

A voksolást április 2-án tartották, és bár a szavazásra jogosultak csupán 8 százaléka vett rajta részt, 90 százalékuk a tiltás mellé állt.

A francia utcákon négy évvel ezelőtt jelentek meg az elektromos rollerek. Mintegy kétmillióan saját tulajdonú járművet használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban. A francia kormány korábban megtiltotta a 14 éven aluliak számára az elektromos roller használatát és a szabálysértési büntetéseket is szigorítja.

Ehhez hasonló intézkedést Magyarország fővárosában, az V. kerületben is bevezettek tavaly. Ennek értelmében a belvárosban nem közlekedhetnek a Lime bérelhető e-rollerreivel a 18 éven alattiak, illetve tilos a járművekkel járdán haladni.

Párizsban úgy tűnik, a korhatáros szabályozásra, valamint a tervezett szigorításokra sem lesz szükség, a népszavazás eredményének értelmében ugyanis innentől fogva ott mindenkinek tilos lesz elektromos rollerre pattanni.

(Borítókép: Elektromos rollerrel közlekedő férfi. Illusztráció: Getty Images)