Az értelmi szerző nem más volt, mint egy ír textilgyár egykori tulajdonosa, aki szabadidejében szülővárosa focicsapatának, a Millford FC-nek volt a kapusa.

A Millford FC kapusának, William McCrum-nak elege lett abból, hogy a hátsó védők szándékosan felrúgják a támadóikat, de az is szúrhatta a szemét, hogy az utolsó pillanatokban nem ritkán kézzel öklözték ki a labdát a játékosok a gólvonal elől. 

McCrum úr – aki mellesleg az ír szövetség tagja volt – javasolta először a büntetőrúgás ötletét, amelyre végül a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szabályalkotó testülete (IFAB) az 1891. június 2-ai glasgow-i találkozón rábólintott és megkezdte az alkalmazását.

A hivatalos szabályok alapján ekkor 12 yard távolságból, pontosan 10,97 méterről adhatott le büntetőrúgást az adott játékos. A büntetőrúgás végül a távolság mértékegységének átváltásából kapta ikonikus magyar nevét.

Érdekesség, hogy eleinte nem volt „büntetőpont", így 11 méteres távolságból bárhonnan el lehetett végezni a rúgást, illetve maga a büntető csak a kaputól számított 11 méteren belül elkövetett faultért járt (a 16-os szabály csak 1902-óta létezik – a szerk.) Az első hivatalos tizenegyesre sem kellett sokat várni: négy nappal az új szabályozás életbe lépését követően a skót Royal Albert játékosa, egy bizonyos James McLuggage végezhette el.

Igaz, hogy csak rosszul lehet rúgni és védeni nem lehet?

Páran biztosan rácáfolnának erre a közismert mondásra – legalábbis az első felére –, példálózva az utóbbi évtized két legnagyobb játékosának, Lionel Messinek és Cristiano Ronaldónak a büntetőrúgások terén nyújtott teljesítményével. Az említett játékosok ugyan kiváló mutatókkal rendelkeznek, de meg sem közelítik Matt Le Tissier teljesítményét!

A Premier League-ben szereplő Southampton gárdájának korábbi legendája pontosan 48-szor állt a labda mögé a bajnokságban és csak egyszer hagyta ki a büntetőt. Titkáról saját maga vallott az alábbi videóban:

Persze ahogy a rúgók esetében, úgy a kapusok között is vannak kiemelkedő mutatókkal rendelkező játékosok. A portások dolga hajdanán jóval könnyebb volt, hiszen akár 5 és fél méterre is kijöhettek a gólvonal elé, hogy megkíséreljék hárítani a csatárok próbálkozásait. Később a hálóőröket visszaparancsolták a gólvonalra, aztán eljutottunk a ma aktuális verzióig, amikor a kapuvédőknek a rúgás pillanatában legalább az egyik lábukkal a gólvonalon kell állniuk vagy azt érinteniük. A legújabb tervek szerint pedig hamarosan megtévesztő gesztusokat sem tehetnek a kapusok.

Számos kiváló hálóőrt ismerünk, akik valóságos „tizenegyesölők” hírében állnak. Gondoljunk csak az örökifjú, 44 éves Gianlugi Buffonra vagy a Valencia korábbi legendás kapusára, a brazil Diego Alvesre.

A legtöbb védéssel azonban nem ők, hanem a szlovén Samir Handanovic büszkélkedhet.

A mértékadó transfermarkt.com adatai alapján az Internazionale kapusa 119 büntetőből 42-t hárított a pályafutása során.

(Borítókép: Büntetőrúgás. Illusztráció: Image Source/Getty)