Második alkalommal választottak be magyar sportolót az Észak‑amerikai női profi kosárlabdaliga egy csapatába. Az első magyar nő, aki bemutatkozott a WNBA-ban, Iványi Dalma volt 1999-ben.

Huszonnégy évvel azután, hogy beválasztották az Észak‑amerikai női profi kosárlabdaligába (WNBA) Iványi Dalmát, húsvéthétfőn Juhász Dorkát érte a megtiszteltetés, hogy a tízszeres bajnok nyomdokaiba lépjen.

A pécsi születésű, 23 éves fiatal nő négy évvel ezelőtt költözött ki az Egyesült Államokba, hogy ott kezdje meg egyetemi tanulmányait. A tavalyi évben a Connecticuti Egyetem csapatában, a 12-szeres bajnok UConn Huskiesban kosárlabdázott. A csapat a legjobb 16 közé jutott, a statisztikái alapján pedig nagy esély volt rá, hogy Juhászt kiválasztja az egyik WNBA-s csapat.

Végül április 10-én este 16. választással a Minnesota Lynx együttese szerződtette a Juhász Dorkát, aki így a minden idők legelőkelőbb sorszámával elkelt magyar kosaras lett.

A Minnesota Lynx 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben is bajnok volt, az előző szezonban 14 győzelemmel és 22 vereséggel a kilencedik lett az alapszakaszban, így lemaradt a playoffról. A szakmai munkát Cheryl Reeve, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya irányítja.

(Index)

(Borítókép: Kosaras nő. Illusztráció: Getty Images)