Már az ókorban is használhatott tudatmódosító szereket az ember – derült ki egy friss tanulmányból, amelynek készítése során a tudósok több ezer éves tetemek hajtincseit vizsgálták meg kábítószer-használat nyomait kutatva.

Emberi tevékenységre utaló jeleket találtak nemrég kutatók a Menorca délnyugati részén lévő Es Carritz barlangban. Mint kiderült, több mint 200 sírt rejtett a barlang, amelyet mintegy 600 éven keresztül, időszámításunk előtt 800-ig használták. Összegyűjtött hajtincsek elemzése során a tudósok felfedezték, hogy az itt élő közösség tagjai  növényekből származó, erőteljes hatású hallucinogén szereket használtak, amelyeket a  szertartások ideje alatt vehettek igénybe  – írja a Scientific Reports című tudományos folyóiratban közölt tanulmány alapján a BBC.

A kutatók szerint ez a legrégebbi közvetlen bizonyítéka annak, hogy a bronzkori európai emberek drogokat használtak, amelyek látomásokat és delíriumot, vagyis állandó reszketést, súlyos érzékcsalódásokat és téveszméket okoztak.

A szakemberek ugyanakkor úgy vélik, hogy a kábítószer-használattal tarkított rítusokat sámánok irányíthatták, akik képesek lehettek a hallucinogén szerek mellékhatásait kontrollálni.

Az ősi szertartások alatt vörösre festett hajtincsekből háromféle drogot mutattak ki: a hallucinálást okozó atropin és szkopolamin mellett élénkítő efedrint is találtak a kutatók. Az ősi európai kábítószer-fogyasztást eddig közvetett bizonyítékok, többek között kábítószer-tartalmú növények művészi ábrázolásai támasztották alá.

(HáziPatika)

(Borítókép: Tág pupilla. Illusztráció: Getty Images)