Fiatalkorától inkontinenciával küzd Candie Dixon. A háromgyerekes édesanya az évek során megtalálta a módját annak, hogyan fordíthatja előnyére állapotát, amellyel az iskolás évei alatt rendszeresen szekálták.

Az angliai Plymouthban élő Candie Dixont 13 éves korában diagnosztizálták krónikus vesebetegséggel. Az orvosok először azt hitték, szervi elégtelenségben szenved, miután többször is vesefertőzéssel került kórházba, ezért az egyik szervét eltávolították. Állapota miatt a húgyhólyagja is gyenge, olyannyira, hogy gyerekként rendszeresen került kellemetlen helyzetbe az iskolában. Mint azt elárulta, többször is előfordult, hogy nem ért ki időben a mosdóba.

„Egész életemben szekáltak olyasvalami miatt, amit képtelen voltam irányítani. Az iskolában pisis bugyinak hívtak, alig voltak barátaim. Folyamatosan szégyenkeztem az állapotom miatt. Ironikus, hogy ma ez a legnagyobb aduászom, amelynek köszönhetően kényelmes életet élhetek és egyedülálló édesanyaként támogathatom a családomat” – utalt jelenlegi foglalkozására az egyébként egészségügyi és szociális ellátásból diplomázott Dixon, aki OnlyFans-profilt indított, kielégítve az úgynevezett watersports-, avagy pisifétissel rendelkezők vágyait.

A 29 éves, háromgyerekes anyuka négy évvel ezelőtt beszélt egy barátnőjével, aki akkorra valóságos sztárrá vált az OnlyFans-en. Ő tanácsolta Dixonnak, hogy vágjon bele a videózásba. Mivel állapota miatt pont akkoriban rokkantosították és így fel kellett adnia szociális munkás állását, a fiatal nő elkészítette a profilját. Nem sok kellett, máris talált egy piaci rést: felfedezte, hogy hatalmas kereslete van az összevizelt ruháknak és fehérneműknek, nem beszélve a fétis videókról.

„Meztelen felvételeket is árulok, de az érdeklődők 90 százaléka pisis ruhákról készült fotókra vagy olyan tartalomra vágyik, amelyen összevizelem magam.

Naponta kapok személyes kéréseket arra vonatkozóan, hogy milyen nyilvános helyen videózzam le, ahogy bepisilek.

Készítettem már felvételt többek között bárokban és éttermekben is” – árulta el Candie Dixon, aki az összevizelt ruháiról nemcsak fotókat tesz közzé pénzért, hanem kifejezetten árulja, majd postázza is azokat. Ezeknek darabját 50 és 80 angol font, mai árfolyamon 21 ezer és 34 ezer forint között árulja attól függően, hogy milyen ruhadarabról van szó. Az összevizelős videóiért 8 fontot, vagyis 3 ezer 400 forintot kap percenként.

A bevétele havonta 6 ezer, éves szinten pedig 70 ezer fontra, megközelítőleg 2 és félmillió, valamint 29 millió 700 ezer forintra rúg.

„Annyi időt töltöttem szégyenkezéssel, most pedig ebből az állapotból élek. A gyerekeim 4, 8 és 12 évesek, ketten közülük pontosan tudják, miből keresem a kenyérre valót. Őszinte akarok lenni velük. Egyáltalán nem szégyellem ezt a munkát, nem is lehetnék boldogabb” – fogalmazott Dixon.

Antibiotikumokon él

Az édesanyának élete végéig antibiotikumokat kell szednie, valamint egy nap a dialízis, illetve a veseátültetés is elkerülhetetlenné válik számára.

„Mivel az állapotom miatt vizelettartási problémáim vannak, felnőtt pelenkát kell viseljek, bárhova megyek. Ha a vesefunkcióim alacsonyak, a vízbevitelt is csökkentenem kell. Elkerülhetetlen, hogy a vesém egy nap feladja a szolgálatot, de egyelőre nem tudni, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Egyelőre ez az egy vesém is elég jól működik ahhoz, hogy életben tartson” – mutatott rá Candie Dixon.

(Borítókép: Candie Dixon. Fotó: Northfoto)