A csimpánzok kommunikációjáról készített tanulmányt egy, a Zürichi Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi tudóscsoport. Mint azt a kutatásuk során megállapították, az emberhez legközelebb álló emberszabásúak „szavakat” használnak, mi több, strukturálják is azokat.

Csimpánzokat figyeltek meg huzamosabb ideig kutatók, akik észrevették, hogyha az állatok meglepődnek, egy bizonyos „húúúú” hangot adnak ki, ha pedig vadásznak vagy agresszió éri őket, akkor pedig ugatásszerű „waa” hanggal hívják a társaikat. Mint kiderült: ezeket a hangokat kombinálni is képesek, az így képzett „húúúú-waaa” pedig már többletjelentést hordoz.

Lefordítva nagyjából annyit tesz: „Szent ég! Gyere ide!”

„Anekdotikus adatok szerint a csimpánzok ezeket a hangokat kifejezetten akkor kombinálják, amikor kígyókkal találkoznak” – írják a kutatók tanulmányuk eredményeit bemutatva a Nature című tudományos folyóiratban. A tudósok erre úgy jöttek rá, hogy kígyós játékokkal lepték meg a vizsgált csimpánzokat, amelyek ha a fentebb említett hangkombinációt alkalmazták, a társaik gyakrabban odamentek hozzájuk.

via GIPHY

„A kígyók bemutatásával megerősítettük, hogy a hüllőkkel való találkozáskor az egyedek híváskombinációkat produkálnak. Azt találtuk, hogy több egyed csatlakozik a hívóhoz, miután meghallotta a kombinációt” – írták a szakértők, akik ellenőrizték is a feltevésüket:

A magnóra felvett „húúúú”, illetve „waaa” hangokat önmagukban és kombinálva is visszajátszották a csimpánzoknak, amelyek sokkal jobban reagáltak az összetett hangra.

„Munkánk arra utal, hogy a kompozíciós struktúrák nem újonnan fejlődhettek ki az emberi vonalban, hanem a szintaxist elősegítő kognitív építőelemek már a csimpánzokkal közös utolsó ősünkben is jelen lehettek” – idézi a tudósok szavait a Boingboing cikke alapján a Blikk.hu.

(Borítókép: Csimpánz. Fotó: Getty Images)