Szexuális aktus közben fellépő fájdalom, kényelmetlen érzés sportoláskor, a társadalmi elvásárok miatt kialakult szégyenérzet: ez mind-mind velejárója lehet az átlagosnál nagyobb kisajkaknak, amivel jóval több nő küzd, mint azt elsőre gondolnánk. Mint szinte minden másra, ma már erre is létezik sebészeti megoldás. Mutatjuk, hogyan!

Görbe orr, elálló fülek, a mellek eltérő méretei: míg a különböző testi deformitásokat egyesek a karakterük lényegeként írják le, mások szégyenkeznek miattuk, ezzel pedig az utóbbi személyek önértékelése is folyamatosan romlik, egészen addig, amíg valaki megoldást nem kínál a problémájukra. Ma már szinte bárki számára elérhetőek a különböző plasztikai beavatkozások, és akárcsak az orr, fül, mell és egyéb testrészek terén, a kisajkak esetén is elérhető korrekciós operáció.

„A megszokottnál nagyobb kisajkak akkor kezdtek el esztétikai problémát jelenteni, amikor az intim régiói borotválása általánosan elfogadott trenddé vált” – kezdte dr. Regényi Péter szülész-nőgyógyász. „A fanszőrzet eltávolításával, vagy fazonra igazításával a kisajkak formája és mérete hangsúlyosabbá vált, ami sok nő számára váltott ki szorongást, önértékelési zavart” – mutatott rá a szakember. Hozzátette: egyesek évtizedekig élnek együtt a kényelmetlenül nagyra nőtt kisajkak okozta kellemetlenségekkel. A legtöbben elsősorban esztétikai hibaként gondolnak rá, mások a kisajkak becsípődése, a szexuális élet és a sportolás alatti kellemetlen érzés miatt döntenek a műtét mellett – írja a HáziPatika.

via GIPHY

„A párkapcsolatokat komoly kihívás elé állíthatja az együttlétek során érzett fájdalom, a sportoláskor érzett kényelmetlen érzés pedig az aktív életmódot is nehezíti. Szerencsére egyre többen küzdik le a szégyenérzetüket, és vállalják az életminőségüket alapvetően javító kezelést.

A fiatal tinédzserek és 50 feletti nők is jelentkeztek már lézeres labioplasztikára”

– árulta el a szülész-nőgyógyász.

Biztonságos megoldások

A kisajak-kisebbítés lefolytatható hagyományos sebészeti úton, amikor a többletet eltávolítják, majd összevarrják a sebet. A modernebb eljárás lézerrel történik: egy speciális eszköz segítségével elvékonyítják a kisajkak szöveteit, illetve az oda vezető nyirok- és mikroerek útját is elzárják. Ezután a lézer segítségével eltávolítják az esztétikai eltérést okozó szövet többletet. Magát a műtétet ambulánsan végzik, nincs szükség hosszabb előkészületre, illetve tartós orvosi felügyeletre sem. A pácienseket egy félórás megfigyelést követően haza is engedik részletes utasításokkal és néhány sebgyógyulást elősegítő készítménnyel. 

A kezelt felület hámosodása nagyjából 4-5 hetet vesz igénybe, ez idő alatt a kezelőorvos is figyelemmel kíséri a gyógyulást. Az ellenőrzés sok esetben online is megtörténhet, a szövődmények kockázata ugyanis minimális. Ehhez elengedhetetlen, hogy a páciens betartsa az orvosi utasításokat, használja a felírt készítményeket, illetve kerülje a megterhelő tevékenységeket a műtét utáni napokban.

„Sokakban csak a kezelést követően tudatosul igazán, mennyi kellemetlenséget is okozott számukra korábban a kisajkak átlagosnál nagyobb mérete. Ezek az emberek ismét visszatérhetnek azokhoz a mozgásformákhoz és szabadidős tevékenységekhez, amelyeket korábban az állapotuk miatt nem szívesen űztek, illetve a nemi együttlétekben is nagyobb örömüket lelhetik" – hívta fel a figyelmet dr. Regényi Péter.

(Borítókép: Fehérneműjébe tekintő nő. Illusztráció: Getty Images)