A korábban szintén norvég válogatott labdarúgónak, Alf-Inge Hålandnak foglalt helye volt a VIP-szekcióban a Real Madrid–Manchester City BL-meccsén, hiszen fia, Erling Haaland angol születésű norvég válogatott a Manchester csapatát erősíti. Az 50 éves férfit végül botrányos viselkedése miatt kitették VIP-ből.

Erling Haaland apja botrányosan viselkedett a Real Madrid–Manchester City Bajnokok Ligája-elődöntő alatt. Alf-Inge Håland heccelte a madridi közönséget, majd félreérthetetlen mozdulattal bemutatott a hazai drukkereknek, valamint sértegette, illetve étellel dobálta Real Madrid szurkolóit. A még nagyobb botrány elkerülése érdekében a férfit kikísérték a Santiago Bernabéu stadion egyik céges díszpáholyából.

Az esetről videófelvétel is készült, amelyen az látszik, ahogy Hålandot kikísérik a VIP-ből, miközben ő integetet a drukkereknek és a kezét a füléhez emeli. Nyilván a Madrid-szurkolóit sem kellett félteni: ők is rendesen provokálták Erling Haaland édesapját.

Erling végül nem szerzett gólt, viszont a Manchester City értékes, 1-1-es döntetlent ért el a Bernabéuban. 

(Daily Mail)

(Borítókép: Erling Haaland és édesapja. Fotó: Alexandre Simoes/Getty)