Nemrég leukémiát diagnosztizáltak nála, mire fel a 90 éves asszony úgy döntött: élete hátralevő részét izgalmasan tölti el, a kalandokkal pedig jótékony célokat szolgál.

Több mint négyezer méter magasból ugrott ki 90. születésnapja alkalmából a nottinghamshire-i Langar repülőtér fölött május 13-án szombaton a brit Shirley Robinson. A Leicestershire megyei Long Clawsonban élő idős hölgynél tavaly állapítottak meg krónikus limfoid leukémiát, mire Robinson úgy döntött: hátralevő idejét örökké emlékezetessé teszi az utókor számára, miközben ő maga is jókat mulat és másokon is segít.

Az asszony fia, Matthew Moore a BBC-nek elmondta, hogy a család együtt ötletelt azon, hogyan ünnepelhetnék meg édesanyja 90. születésnapját, mire az unokák viccelődni kezdtek a paintball, a bungee jumping és az ejtőernyőzés ötletével. Mindenkit meglepett, amikor az ünnepelt az utóbbi opció mellett döntött, hiszen élete során a legextrémebb élménye az volt, amikor a 70. születésnapján felszállt egy hőlégballonra.

„Anya nagyon izgatott volt, de biztosan félt is egy kicsit. Leginkább annak örült, hogy mindhárom dédunokája jelen lesz az eseményen. Ő egy igazán kivételes hölgy” – fogalmazott Moore, aki kiemelte: az asszony születésnapi bravúrja egyben jótékonysági akció is volt.

Shirley Robinson több mint 3 ezer fontot, mai árfolyamon közel 1 millió 300 ezer forintot gyűjtött össze a kezdeményezéséhez csatlakozó támogatóktól. A pénzt a hajléktalanokat segítő Crisis szervezetnek ajánlotta fel.

„A lakhatási költségek emelkedésével a hajléktalanság is egyre nagyobb és nagyobb problémává növekszik. Ha csak egy keveset is tehetek azért, hogy ráirányítsam erre a figyelmet, akkor szívesen teszem. Remélhetőleg ez a számomra ijesztő élmény is hozzájárul majd egy kicsit ahhoz, hogy javuljon a helyzet” – mondta az asszony, aki az unokái által javasolt akciók közül azért az ejtőernyőzést választotta, mert véleménye szerint biztonságosabb, mint a bunjee jumping.

Ez biztosan olyasmi, aminek kapcsán emlékezni fognak rám az unokáim.

(HáziPatika)

(Borítókép: Ejtőernyőzni készülő asszony. Illusztráció: Getty Images)