Az idei olasz országúti kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia egyetlen magyar résztvevője, Fetter Erik a 10. szakaszon, közel 70 kilométerrel a cél előtt feladta a versenyt.

Fetter Erik már korábban sem érezte jól magát, de bízott abban, hogy a hétfői pihenőnapon javul az egészségi állapota. Végül ennek pont az ellenkezője történt, ezért kedden kénytelen volt feladni a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt.

Az EOLO-Kometa 23 éves magyar időfutam bajnoka szerdán maga írta meg a közösségi oldalán, hogy a kiszállását megelőző napokban betegséggel küzdött, ennek ellenére az utolsó percig bízott állapota javulásában.

Sajnos nem így lett, csak még rosszabbul lettem. Láz, torok-, fül-, fejfájás, nagyon rossz közérzet. Kedd reggel nem volt lázam, ezért úgy döntöttünk, hogy megpróbálok rajthoz állni, és meglátjuk, hogy célba tudok-e érni

– elevenítette fel a történteket Fetter. Kiemelte, a helyzeten nem igazán segített az időjárás, az egész napos szakadó eső és a hegyekben mért pár fokos hőmérséklet, ráadásul mindez 200 kilométer hosszan.

„A szakasz legnehezebb részét sikerült a mezőnnyel teljesítenem, de aztán egy hosszú lejtmenetben a testem feladta a szolgálatot. A sportvezetőink látták az állapotomat, és beültettek az autóba. Sajnálom, hogy így végződött, hosszú hetek, hónapok munkája és kemény felkészülésem volt ebben a versenyben. De ez most így alakult, szerencsére a szezon nagy része még hátravan, lesz még verseny bőven, úgyhogy nem bánkódom, lesz még lehetőség bizonyítani” – zárta sorait a verenyző, aki köszönetet mondott rajongóinak a folyamatos támogatásért és szurkolásért.

A magyar bringás 1:26:41 órás hátránnyal az összetett ranglista 125. helyén állt. Az EOLO-Kometa posztja szerint Fettert koronavírusra is tesztelték, de az eredmény negatív lett.

Ma újabb négy versenyző adta fel megbetegedés miatt a versenyt, esetükben azonban koronavírusos fertőzést állapítottak meg. Három nappal korábban a világbajnok Remco Evenepoel az összetett első helyéről hasonló ok miatt szintén visszalépett.

Giro d'Italia

A Giro d’Italia a Tour de France után a második legrangosabb kerékpáros körverseny, amelyet évente rendeznek meg. A kerekesek három héten keresztül járják be elsősorban Olaszországot, de környező, sőt távolabbi országokat is érinthetnek. Az egyes etapok különbözőek: vannak sík szakaszok sprinthajrával, valamint hegyi szakaszok sprinthajrával vagy hegyi befutóval, illetve csapat- és egyéni időfutamok is.
(Wikipédia)

(MTI)

(Borítókép: Fetter Erik. Fotó: Stuart Franklin/Getty)