A 2021-ben hatályba lépett gyermekvédelmi törvény elfogadása óta az LMBTQI-közösséggel szembeni, az egyébként lassú léptekben haladó, de évről évre növekvő elfogadási tendencia megrekedt, sőt mi több, egyre hangosabbá váltak a sokszínűséget nem tűrő egyének és csoportok. Legutóbb még a fenti esemény előtt, 2019-ben az Európai Unió is átfogó nemzetközi kutatást készíttetett arról, hogy milyen mértékben tapasztalnak kirekesztést a melegek nemcsak hazánkban, hanem Európa különböző országaiban.
Míg az Unióban az LMBTQI-közösséghez tartozók 30 százaléka titkolta az orientációját, addig ez az arány Magyarországon 43 százalék volt 2019-ben. A legjobb Hollandiában volt a helyzet 18 százalékkal. Azok aránya, akik féltek megfogni az utcán egymás kezét, mert féltek a zaklatástól vagy fizikai abúzustól, az EU-ban 30, hazánkban 46, Luxemburgban pedig csupán 12 százalék volt. Munkakeresés során az Unióban 10, hazánkban 14, míg Svédországban és Dániában csupán 5 százalék tapasztalt diszkriminációt a szexuális orientációja miatt, ám a már meglévő munkahelyeken ezek az arányok 21 és 24 százalék körül alakultak az EU-ban és Magyarországon, míg a legalacsonyabb értéket Hollandiában, Finnországban és Csehországban mérték.
A felmérés arra is kitért, hogy a különböző tagállamokban a közösség tagjainak hány százaléka szenvedett el valamilyen fizikai abúzust, illetve zaklatást. Az Európai Unióban ezek átlagos aránya 11 és 38 százalék volt, hazánkban 11 és 35 százalék, míg a legkevesebb fizikai bántalmazást Portugáliából, a legkevesebb zaklatást pedig Máltáról jelentették, ezek aránya 5, illetve 27 százalék volt.
A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a diszkriminációs ügyeket hazánkban alig jelentik, mert a legtöbben úgy gondolják, hogyha meg is teszik, semmi sem fog történni, mi több, 34 százalék azért nem tesz feljelentést, mert attól fél, hogy az egyenruhások őket bélyegzik meg, és majd ők is homofób viselkedést tanúsítanak.
Hogy most mi a helyzet Magyarországon, arról jelenleg is adatot gyűjt az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA), valamint a magyar Háttér Társaság is saját reprezentatív kutatással készül. Nekik már csak fel kell dolgozniuk az eddig összegyűjtött adatokat.
„A jogsegélyszolgálatunkhoz befutott adatok alapján azt tapasztaljuk, hogy az LMBTQI-közösség tagjait érő szóbeli, illetve fizikai attrocitások száma nőtt” – kezdte a Humen Online-nak Dudits Luca, a Háttér Társaság kommunikációs vezetője. „Szinte minden napra jut egy megkeresés, [...] a gyűlölködők feljogosítva érzik magukat arra, hogy hátrányosan megkülönböztessenek, zaklassanak, vagy akár fizikailag is megtámadjanak LMBTQI-embereket” – magyarázta Dudits. Hozzátette: a negatív példák ellenére a magyar társadalom körében az elfogadás is párhuzamosan növekszik.
Míg 2018-ban minden ötödik magyar ismert a környezetéből LMBTQI-személyt, addig 2022-re már minden második.
Ez azt mutatja, hogy az emberek is bátrabban vállalják fel a szexuális irányultságukat vagy nemi identitásukat. A nemzetközi szolidaritás is hatalmas mértékű” – hívta fel a figyelmet a Háttér Társaság kommunikációs szakembere.
Bár a fentebb említett szegmensek legfrissebb kutatási adataira mind hazai, mind nemzetközi szinten várni kell, az ILGA Europe nemrég 49 európai országot rangsorolt az LMBTQI-személyekkel kapcsolatos jogi és politikai gyakorlatuk szerint 74 kritérium alapján, hét tematikát érintve. Ez a hét tematika az egyenlőség és diszkrimináció-mentesség, a család, a gyűlölet-bűncselekmények és a gyűlöletbeszéd, a nem jogi elismerése, az interszex testi integritás, a civil társadalmi tér, valamint a menedékjog volt.
Az összesített eredmények alapján Magyarország 30 százalékot ért el, 3 százalékponttal kevesebbet, mint 2021-ben.
Ma már Ciprus, Szerbia, Koszovó, Albánia, Észtország, Andorra, Moldova, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Montenegró is megelőzött minket, utóbbi a magyar érték több mint dupláját, 61 százalékot ért el.
Úgy tűnik, hogy sokan, akiknek eddig is valószínűleg voltak homofób és transzfób nézeteik, most felhatalmazva, vagy megerősítve érzik magukat abban, hogy ez legitim
– nyilatkozta korábban Dombos Tamás, a Háttér Társaság elnöke.
Ennek meggátolására, egyben az LMBTQI-embereket érő szóbeli és fizikai abúzus felhívására indította el még 2021-ben az Én is ember vagyok! nevű kampányát a Humen Magazin, és akárcsak akkor, ebben az évben is május 17-ére, vagyis a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapra időzítette az akció kezdetét. Idén tehát ismét találkozhatunk online a kampány korábbi arcainak meghökkentő és dühítő történeteivel, amelyek arra hivatottak felhívni a figyelmet, hogy senkit sem bánthatunk csak azért, mert más.
“A gyűlölet, a kirekesztés és a bántalmazás sosem építette és segítette a különböző társadalmakat a történelem során. […] Minden embernek ezen a Földön egyenlőnek kell lennie. Sosem tudhatod, hogy az az ember, akit bármilyen formában bántalmazol, az életed során később esetleg milyen meghatározó szerepet játszhat. Az egymás iránti elfogadást és tiszteletet nemcsak egy napon, hanem az év 365 napján meg kell adnunk. Ezért is gondoljuk úgy, hogy a május 17-én, a homofóbia, bifóbia és transzfóbia elleni világnapon indított kampányunknak nem csak egy napig kell látszódnia, mert egy szebb és jobb jövőt egy nap alatt építeni nem lehet, feladni pedig főképp nem szabad” – mondta a kezdeményezésről korábban Erdei Zsolt, a Humen Media Hungary ügyvezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1990. május 17-én törölte a betegségek nemzetközi osztályozásából a homoszexualitást – ez a nap 2005 óta hivatalosan is a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap.
(Borítókép: Leszbikus esküvői pár. Illusztráció: Getty Images)