A Google tűzijátékkal kedveskedik az angol kiscsapatra rákereső internetezőknek.

A mai labdarúgásban egyre ritkábbak a nagy meglepetések, valamint, hogy egy kiscsapat maradandó eredményt ér el. Ehhez képest az idei szezon valóságos felüdülés Angliában, ahol a Brighton bejutott az Európa Ligába, miközben a Luton Town is egy valóságos tündérmese részese lett.

A Luton Town ugyanis története során először fog szerepelni a Premier League-ben a következő idényben. Az angol kiscsapat kilenc éve még az ötödosztályban játszott. A csapat elképesztő izgalmak után, 1–1-es meccset követően, tizenegyesekkel 6–5-re győzte le a Coventryt a Championship rájátszásának döntőjén, a londoni Wembleyben. 

Mindenesetre a Google is fejet hajt a történelmi tett előtt: ha bárki rákeres a Luton Townra, akkor egy rövid tűzijátékkal kedveskedik az óriáscég.

Ünneplés helyett majdnem tragédia

A mérkőzés első szakasza nem a futballról szólt: a bajnoki versenyfutásban harmadik helyen záró Luton 28 éves védője, Tom Lockyer összeesett a pályán, majd megpróbált felkelni, de újra a földre esett. Végül a 12. percben lecserélték a walesit, s kórházba szállították, ahol pozitív jeleket mutatott, családjával is kommunikált.

(Borítókép: Luton Town csapata a döntő megnyerése után. Fotó: Richard Heathcote/Getty)