A leggyakoribb utazási félelmeket mérte fel ügyfelei körében egy biztosító. Az önkitöltős kérdőív eredményeiből a magyarok egyéb utazási szokásaira is fény derült.

A tervezéstől a megvalósításig vizsgálta a felmérésben résztvevők utazási szokásait a Cherrisk by Uniqa biztosítási platform. Mint az a válaszadásokból kiderült, a kitöltők több mint fele kevesebbet utazik a pandémia vége óta külföldre, mint előtte.

A legnagyobb csökkenés a gyerekekkel utazóknál figyelhető meg.

A válaszadók ötöde úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem utazik külföldre, akik viszont évente ötnél többször hagyják el az országot, azoknak többsége (67 százaléka) ugyanannyit utazik, mint korábban. Ebből következik, hogy minél gyakrabban utazik valaki, annál jobban ragaszkodik ehhez a tevékenységhez, ám anyagilag is annál inkább megteheti.

via GIPHY

A felmérés legérdekesebb eredményei mégis arra a kérdésre válaszolva születtek, hogy mitől félnek leginkább a magyarok egy utazás során.

Mint kiderül: leginkább a járattörléstől tartunk, ezt követik az esetlegesen fellépő egészségügyi problémák, majd az utazás meghiúsulása.

Az eredményekből az derül ki, hogy minél gyakrabban utazik valaki, annál kevésbé tart a váratlan eseményektől. A járattörléstől például leginkább azok tartanak, akik évente 3-5 alkalommal utaznak, míg azok legkevésbé, akik ötnél többször. Ugyanakkor az is számít, hogy kivel utazunk: a Roadster szerint a családdal és gyerekkel útnak indulók jobban félnek attól, hogy meghiúsul az utazás, mint azok, akik egyedül vagy partnerrel vágnak neki a világnak.

(Borítókép: Repülőtéren idegeskedő férfi. Illusztráció: Getty Images)