Egy mexikói hentes két évig szorgalmasan gyűjtötte a pénzét, majd a megtakarításának összege olyan mértékű volt, hogy az internet népét is elkápráztatta.

A takarékoskodás nemes és bölcs cselekedet, hiszen képes felkészíteni minket a jövőben váratlanul érkező eseményekre, egészségügyi válsághelyzetekre vagy netán a munkanélküliségre. Mégis, sokan vagyunk, akiknek nehezére esik hosszú távon következetesen spórolni. Mindez nem okoz gondot azonban egy, a mexikói Monterrey városában élő férfinak, aki két éven át töretlenül gyarapította malacperselyét, az abban felgyülemlett összeg nagysága pedig az internet népét is lenyűgözte – írta meg az Il lato positivo.

@jesnis_extensiones

♬ sonido original - Jesnis_extensiones

A TikTokon jelenlévő @Jesnis_extensiones nevű felhasználó videósorozatban számolt be apja két évig tartó spórolásának történetéről. A fiatal nő kezdetben szkeptikus volt édesapja kitartását illetően, ám a két év alatt végig szemtanúja volt annak, ahogy apja érméket dobált a perselybe.

Hetente körülbelül ezer pesót (20 ezre forint) tett félre

– kezdte Jes a videóban. „Apám azt üzeni, hogy aki a megtakarítása végösszegéhez legközelebb álló számot megtippeli, az 500 pesót (10 ezer forint) kap" – mondta a fiatal nő, aki kijelentésével valóságos kommentáradatot indított el. Néhány felhasználó az elhintett adat alapján próbálta kimatekozni, hogy heti ezer peso körülbelül 600 ezerre (12 millió forintra) jön ki két év alatt.

Az izgalom a tetőfokára hágott, amikor a következő videóban a család feltörte a perselyt, amelyben nemcsak érmék, hanem bankjegyek is voltak. „Bárcsak az apám szintjén lennék a takarékosságot illetően" – fogalmazott Jes, miközben megszámolták, hogy pontosan mekkora összeget sikerült az apjának két és fél év alatt összegyűjtenie.

@jesnis_extensiones Cuánto creen que sea #mexico #monterrey #hechoenméxico #lodescubrientiktok #hechoenmexico #risa #feliz #ahorro ♬ sonido original - Jesnis_extensiones

Ez sok! Nem hiszem, hogy egyhamar végzünk!

– kiáltott fel az influenszer, aki arra is rámutatott, hogy a perselyben dolláros és nagy címletű bankjegyek is voltak. „Micsoda akaraterő kell hozzá, hogy ne költsük el a pénzt!" – csodálkozott, miközben családja a padlón összegyűlve rendületlenül igyekezett a számolás végére érni.

@jesnis_extensiones Este es el ahorro completo de mi papá en 2 años #parativiral #emprendimiento #hechoenméxico #jesnis #ahorro #lodescubrientiktok #yosoyjesnis #monterrey #popular #negocio #dinero #plata #creatividad #emprendedor #hechoenmexico #money #monterrey ♬ sonido original - Jesnis_extensiones

Órákkal később kiderült: a családfő nem kevesebb, mint 324 ezer 640 pesót, vagyis 6 millió 168 ezer forintot gyűjtött össze.

@jesnis_extensiones Respuesta a @Brendaa Ayeleen tardamos 4 horas el contar los ahorros de 2 años de mi papá #emprendimiento #ahorro #hechoenméxico #emprendedor #creatividad #jesnis #popular #lodescubrientiktok #mexico #monterrey #dinero #plata #negocio #tiktokgraciosos #jesnisextensiones ♬ sonido original - Jesnis_extensiones

A videósorozat befejező részében Jes, aki a közösségi oldalon több mint 44 millió megtekintést ért el a bejegyzéseivel, elárulta, hogy édesapja hentes, és a megtakarított pénzből több húst tervez vásárolni a vállalkozásához.

@jesnis_extensiones Este es el ahorro completo de mi papá en 2 años #parativiral #emprendimiento #hechoenméxico #jesnis #ahorro #lodescubrientiktok #yosoyjesnis #monterrey #popular #negocio #dinero #plata #creatividad #emprendedor #hechoenmexico #money #monterrey ♬ sonido original - Jesnis_extensiones

(Borítókép: Malacpersely. Illusztráció: Getty Images)