Mason Greenwood a Manchester United felfüggesztett labdarúgója feleségül akarja venni terhes barátnőjét, aki korábban nemi erőszakkal vádolta meg.

Egészen hajmeresztő történet, ami Mason Greenwood és barátnője, Harriet Robson között zajlik az utóbbi években. A pár kapcsolata rengeteg drámát szolgáltatott a bulvársajtónak az utóbbi időben:

Greenwoodot nemi erőszakkal, családon belüli erőszakkal és kényszerítő magatartással, valamint testi sértéssel vádolták meg tavaly októberben.

A vádakat a futballista barátnője fogalmazta meg, előkerült egy felvétel is, amelyen Robson zúzódásokkal látható. Greenwoodnak mindez sok kellemetlen éjszakát okozott, ugyanis a hír hallatán felfüggesztették csapatánál, a Manchester Unitednél, azóta nem játszott a csapat színeiben, sőt szponzora, a Nike is felbontotta a 21 éves játékossal kötött szerződését.

Greenwooddal szemben végül februárban ejtették a vádakat, azonban a United edzéseit továbbra sem látogathatja és egyelőre kérdéses, hogy egyáltalán marad-e a vörös ördögöknél. Ennél is érdekesebb azonban az a hír, amelyről nemrég a Sun számolt be: a vádakat meg fogalmazó barátnő most az angol csatár gyermekét várja és hamarosan a lagzira is sor kerülhet. Robson már a terhes pocakját is megvillantotta, a futballista pedig állítólag már tájékoztatta családját arról, hogy feleségül akarja venni terhes kedvesét.

(Borítókép: Mason Greenwood. Fotó: Ash Donelon/Getty)