Megválasztották Magyarország legszebb erdejét. Az Agrárminisztérium indított internetes szavazást arról, hogy az emberek szerint melyik a legszebb erdő hazánkban, a voksok alapján pedig egy keleti tölgyes nyerte el az elismerő címet.

Bárki szavazhatott online, hogy melyik erdőt tartja hazánkban a legszebbnek. Több mint 61 ezren adták le a voksukat, amelyek alapján nem másik, mint a debreceni Nagyerdő nyerte el a címet. Nagy István miniszter hétfőn adta át az elismerő oklevelet Debrecenben Papp László polgármesternek és Hidas Tibornak, a Nagyerdőt működtető Nyírerdő Zrt. vezérigazgatójának.

Mint az a számlálás során kiderült, a második helyen az Északerdő Zrt. által kezelt lillafüredi Zsófia-kilátó végzett, a harmadik pedig a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő Cuha-völgy lett.

Nagy István rávilágított, hogy a koronavírus-járvány idején nőtt az erdők látogatottsága, ma már évi 40-50 millióra becsülhető az erdei kirándulások száma. Kijelentette: az erdő „az élővilágunk csodás lelőhelye”, amely egyszerre hat a testre, a lélekre és az elmére, és minden évszakban látogatható.

Nagy a szerepük a klímaváltozásban

Az erdőknek a klímaváltozás szempontjából is nagy szerepük van, ezért jelentős eredmény, hogy száz év alatt megduplázódott Magyarország fás területeinek a nagysága. Ma már 2,3 millió hektárt, az ország területének egynegyedét borítja erdő. A cél az, hogy ez az arány 2030-ra 27 százalék legyen – hangsúlyozta a miniszter. Megjegyezte: az elmúlt napok hőhullámai is megmutatták, szükség van az erdőkre, a felelős erdőgazdálkodásra.

Büszkeséggel tölt el, hogy a város 34 százaléka erdő. Ez felelős gazdálkodást feltételez

– mondta Nagy István Debrecenről. Az erdő vízutánpótlását a Civaqua program fejlesztései szolgálják majd. A város véderdők telepítésben is részt vesz, főleg az ipari parkok közelében – tette hozzá Papp László polgármester. 

(Borítókép: Érintetlen terület a debreceni Nagyerdő őstölgyesében. Fotó: MTI Fotóbank)