Miután eredményesen zárult a Lánchíd műszaki átadás-átvételi eljárása, a végehez ért a dunai átkelő felújítása. A Lánchíd teljeskörű felújítása a vártnál korábban elkészült, így az átadás másfél hónappal korábban megvalósulhat. A gyalogosok már augusztus 4-én, péntek déltől átkelhetnek a hídon. Íme 4+1 érdekesség a Lánchídról!
1. Így jött az ötlet
Állandó híd hiányában a 19. század elején még igencsak nehezen lehetett átkelni a Dunán Pest és Buda között. Széchenyi Istvánnak 1820 telén édesapja temetésére Bécsbe kellett utaznia, azonban a jégzajlás megakadályozta átkelését a Dunán, ekkor fogant meg egy állandó híd gondolata. Erről így írt:
„Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol”
A tervnek rengeteg ellenzője akadt. Az Országgyűlés csak 15 évvel később mondta ki az első magyarországi Duna-híd megépítését.
2. Két évig tartott egy cölöp leverése
Az első cölöpöt épp 180 éve, 1840. július 28-án verték le a budai mederpillérnél. Az összes cölöp leverése két évig tartott, pedig előfordult, hogy egyszerre nyolcszázan dolgoztak rajta.
3. Tilos volt a dohányzás
A korlátok és az útburkolat is fából voltak eleinte, így az első világháború alatti felújításig tilos volt dohányozni a fokozott tűzveszély miatt. A híd első felújításának oka is a fa tartószerkezetek fáradása volt.
3+1 Széchenyi egyszer sem kelt át rajta
A sors fintora, hogy Szécheny egyszer sem kelt át a hídon. Nem volt jelen az átadáson sem, ugyanis még előtte a Bécs melleti Döbling elmegyógyintézetébe került, ahol több mint tíz évig, egészen 1860-as halálig tartózkodott. Évekkel később ebben az intézetben kezelték Semmelweis Ignácot is.
(Borítókép: Lánchíd. Fotó: Molnár Zoltán/Velvet)