A Scala születése és első évei
1776-ban a Regio Ducale színház tűzesete komoly károkat okozott, rámutatva az új, biztonságosabb színház építésének szükségességére. Ezen események nyomán Mária Terézia, az osztrák császárnő döntése értelmében 1778-ban megnyitották a Scala színházat.
A grandiózus megnyitó után, 1786-ban, a színház első éveiben egy kevésbé hagyományos tevékenység is helyet kapott a Scala falai között.
A tehetős közönség tagjai hazárdjátékokat is játszottak, kártyajátékok és egyéb játékok mellett, és kialakítottak egy külön helyiséget a gazdag polgárok számára. Az ilyen típusú tevékenységek idővel visszaszorultak, de ez a korszak fontos részét képezte a színház történetének, és tükrözte a kor társadalmának egyik oldalát.
A 19. század változásai
1807-ben a színház felújítása került sorra, új díszítésekkel a boltozatokon, páholyokon és karzatokon. A páholyok tehetős tulajdonosok kezén voltak, akik szabadon díszíthették azokat, és az olajvilágításról is nekik kellett gondoskodniuk.
Ebben az időszakban a páholyok akkora értéket képviseltek, hogy Stendhal szerint egy páholy árából Párizsban, előkelő helyen lakást lehetett vásárolni.
Hat évvel később, 1813-ban a színpad kibővítése következett. 1858-ra a színház vizuálisan is dominálni kezdett, a Palazzo Marino és a homlokzat között lévő összes épület lebontása révén.
Akkoriban még nem volt tér az épület homlokzata előtt, amit ma a Piazza della Scalának hívnak, és Piermarini építész árkáddal oldotta meg, hogy elválassza a lovaskocsikat és a gyalogosokat egymástól. Az ezt követő év, 1859. augusztus 9-én II. Vittorio Emanuele király előtt Donizetti Lucia di Lammermoor című művét állították színpadra.
A Scala történetének egy másik kiemelkedő pillanata volt 1872. február 8-án, amikor Verdi visszatért a Scalába, és itt mutatta be az Aida európai premierjét.
A technológiai fejlődés a színházban is nyomot hagyott, amikor 1883-ban a színház áttért az elektromos világításra. Hat évvel később, 1889. április 21-én, Giacomo Puccini debütált a Scalában az Edgar című operával, tovább gazdagítva az intézmény már így is lenyűgöző történelmét.
A 20. század kihívásai és felemelkedése
A Scala színház számára nem volt eseménytelen a 20. század sem: Napóleon érkezésével megszűnt a királyi páholy, majd az I. világháború után a páholytulajdonosok feladták tulajdonjogukat.
A fasizmus idején Mussolini nevezte ki a Scala elnökét, és 1929-ben ismét hatalmi döntést hozott, amikor kijelölt egy elnököt a színház számára. A II. világháború során, 1943. augusztus 16-án a színházat bombatámadás érte Milánóban, mely során megsemmisült a tetőszerkezete, boltozata, hosszú folyosók, jelmezraktárak, öltözők, és próbatermek.
Az operaházat 1946-ban sikerült újjáépíteni, és Toscanini visszatért, hogy május 11-én vezesse a La gazza ladra (A tolvaj szarka) című nyitóművet.
A bemutató az újjászületést is szimbolizálta, és az egyszerű emberek olyan jól ismerték az opera dallamait, ahogy ma popénekeseket és színészeket ismerünk. 1968-ban Mario Capanna által vezetett fiatal tüntetők rothadt tojásokkal és festékkel támadtak a szezon első bemutatójára érkező nézőkre. A 21. század elején, 2002 és 2004 között teljes ráncfelvarrásra került sor, melynek során javították az akusztikát és a színpadot.
A renoválás után a Scala újra hírnevet szerezhetett magának, számos Rossini-, Verdi-, Puccini-mű bemutatójával, és olyan világsztárok támogatásával, mint Enrico Caruso, Beniamino Gigli, Maria Callas, Monserrat Caballé és Luciano Pavarotti.
Emlékezetes pillanatok és magyar vonatkozások
A 2006-os évadnyitón egy emlékezetes botrány zajlott le a színpadon. Az Aida című műben a Radamest éneklő tenort annyira feldühítette a közönség füttykoncertje, hogy egy jelenet közepén kirohant a színpadról, helyére a második szereposztás énekese lépett – a szükséghelyzet miatt ingben és farmerben.
A Scalának több magyar vonatkozása is van: 1933-ban került színre Kodály Székely fonója, 1942-ben – három évvel Budapest előtt – Ferencsik János vezényelte Bartók Csodálatos mandarinját.
Több mint húsz évig volt a balettmestere Szalay Karola, Róna Viktor 1983-1985 között volt balettigazgató-helyettes. Első magyar énekesnőként Némethy Ella lépett itt fel, 1938-ban Svéd Sándor aratott fergeteges sikert a Tell Vilmos címszerepében.
A Scala fennállásának 200. évfordulóján, 1978-ban Marton Éva és Melis György magyarul énekelték Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operáját.
(Borítókép: Milánói Scala. Fotó: Getty Images)