Dr. Harold Gillies 1917 és 1925 között számos műtétet végzett
Az első világháború számtalan emberi veszteséget és sérülést okozott. A modern technológiákat alkalmazó háborús összecsapások sok esetben maradandó nyomokat hagytak a katonákon. Az akkori feljegyzések szerint körülbelül 280 ezer brit egyenruhás tért haza komoly arcsérülésekkel.
Ezeket a hősöket az otthon maradottak a „legmagányosabb közlegényekként” emlegették. Amikor ezek a katonák a gyógyintézetekből a városba léptek, gyakran azt tanácsolták nekik, hogy üljenek élénkkék színű padokra, így elkerülve a tömeg közvetlen tekintetét.
Ebben a tragikus időszakban tevékenykedett dr. Harold Gillies, aki munkájával nemcsak hogy segítséget nyújtott a sérült katonáknak, de új korszakot nyitott a plasztikai sebészet történetében.
Reakciók az első világháborús sebesült katonákra
Az első világháború során a lövészárkokban harcoló katonák sokkal több és súlyosabb arcsérülést szenvedtek, mint a korábbi háborúkban küzdő elődeik. Amikor a katonák megkockáztatták, hogy kinézzenek az árokból, könnyen a golyók és repeszdarabok céltábláivá váltak.
Azt gondolták, hogyha csak kidugják a fejüket az árokból és elég gyorsan mozognak, akkor elkerülik a géppuska golyók záporát
– jegyezte meg egy első világháborús sebész.
1917. augusztusában egy repesz John Glubb brit katonának az arcába fúródott. A vér patakokban folyt és Glubb úgy érezte, mintha egy csirkecsont lenne a szájában, pedig valójában az állkapcsa egy része volt az, ami elmozdult és levált. Glubb végül túlélte a háborút, de az élete már sosem volt a régi.
Ez volt az az időszak, amikor egy végtag elvesztése hőssé tett valakit, de egy arc elvesztése szörnyeteggé változtatta az embert"
– osztotta meg gondolatait Lindsey Fitzharris orvostörténész egy rádiós interjúban.
Robert Tait McKenzie, aki felügyelőként a háború alatt több lábadozó kórházat is meglátogatott, elmondta, hogy a sebesült katonák közül sokan a kétségbeesés és melankólia rabjává váltak. Néhányuknál ez az elkeseredés olyan mértékűvé vált, hogy öngyilkosságba menekültek. Ezen a ponton lépett közbe Harold Gillies.
Harold Gillies sebészeti kezelései
Harold Gillies 1882-ben született Új-Zélandon, Dunedinben. Angliában tanult sebésznek, ismert volt éles elméje és művészeti tehetsége miatt. Ezek a képességek segítették őt az első világháborúban, amikor arcsérült katonákon dolgozott.
Röviddel az első világháború kitörése után Gillies önként jelentkezett a Királyi Hadsereg Egészségügyi Hadtestébe. Eleinte Franciaországba küldték, ahol az elsők között szembesült a katonák hátborzongató arcsérüléseivel. Később Angliába vezényelték, ahol egy olyan kórház létrehozását sürgette, amely kifejezetten arcsérülések kezelésére specializálódott.
1917-ben engedélyezték a The Queen's Hospital megnyitását, a világ első ilyen jellegű intézményét.
Gillies forradalmi technikákat fejlesztett ki a csontok és a lágyrészek helyreállítására. A kórházban néhány helyiségben nem voltak tükrök, hogy az újonnan műtött katonák ne lássák a hirtelen megváltozott arcukat.
Gillies azonban nem végezhetett mindent egyedül. Kórházában maszkkészítők, fogorvosok és röntgentechnikusok is dolgoztak. A maszkkészítők egyedi arcmaszkokat készítettek, a fogorvosok az állkapcsokat és szájakat rekonstruálták, míg a röntgenesek segítették a sebészeket az elvégzendő beavatkozások előkészítésében.
Nem voltak elődök, akiktől megtanulhatta volna a módszereket. Mindent saját magának kellett kitalálnia"
– árulta el Lindsey Fitzharris orvostörténész, aki arra is rámutatott, hogy Gillies nem használt mesterséges implantátumokat a műtéteknél. Ehelyett bőrt bőrrel, csontot pedig a test más részeiről vett csonttal vagy porccal helyettesített.
Harold Gilliesnek két fő célja volt. Egyrészt szerette volna visszaállítani a sebesült katonák arcát, hogy képesek legyenek újra enni és beszélni. Másrészt fontosnak tartotta a műtétek esztétikai eredményét is. Szerette volna, ha a páciensei megbélyegzés nélkül térhetnének vissza a társadalomba.
Bár az első világháború 1918-ban véget ért, a plasztikai műtétek iránti igény nem csökkent. Gillies végül több mint 11 ezer beavatkozást végzett. A katonák ellátása után magánpraxist vezetett, de amikor a második világháború kitört, ismét segítséget nyújtott a sebesült brit egyenruhásoknak. A békeidőszakokban is folyamatosan arra törekedett, hogy javítsa a páciensei életminőségét. Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején az első nemátalakító műtéteket is ő végezte. Dr. Harold Gillies élete végéig elkötelezett maradt a szakmája iránt. 1960. szeptember 10-én halt meg Londonban, 78 évesen – egy műtét közben bekövetkezett agyvérzés következtében.
(Borítókép: Dr. Harold Gillies. Fotó: Getty Images)