A szaúdi bajnokságban szereplő Al-Nasszr csapata további erősítést tervez, ugyanis az idei nyáron a riválisoknál is igazi sztárjátékosok fognak szerepelni.

Aymeric Laporte az utóbbi időben egyre kevesebb játéklehetőséget kapott a Manchester Citynél Pep Guardiolától, így a távozása korántsem meglepő. Az viszont annál inkább, hogy akárcsak az utóbbi időben több sztárjátékos, úgy ő is Szaúd-Arábiába szerződött. 

Az angol csapat 30 millió eurót kap majd a belső védőért, aki az al-Nasszr játékosa lesz. A francia-spanyol kettő állampolgárságú játékos a hírek szerint 2026-ig írhatja alá a szerződését, amely idényenként több mint 20 millió eurót is garantálhat majd számára. 

Laporte a legjobb korban van, 30 évesen még nem számít idősnek, azonban a kellő rutinja már megvan, így igencsak nagy meglepetés, hogy ő is a szaúdi ligába szerződött – bár közel sem az első ilyen eset az övé. A focista egyébként tavaly élete első Bajnokok Ligája címét is megnyerte. 

Az Al-Nasszr csapatában olyan világsztárokkal szerepelhet majd egy csapatban, mint Cristiano Ronaldo, Sadio Mané, Seko Fofana, Marcelo Brozovic, Anderson Talisca, David Ospina és Alex Telles.

(theguardian)

(Borítókép: Aymeric Laporte. Fotó: Francois Nel - UEFA/Getty)