Emlékeznek még arra az időre, amikor a lilahagymás zsíros kenyér elfogyasztása vagy a reggeli kiflikarikák aprítása a forró cukros tejbe jelentették a mennyországot?
Sokunknak ezek az ételek a gyermekkorunk ízei voltak, amelyek akkoriban teljesen hétköznapinak tűntek. Régen nem ismertük a laktóz érzékenység fogalmát, és a különböző vitaminokról is csak hírből hallottunk. Ehelyett ott volt az alma közvetlenül a fáról, vagy a jó kis hazai tej, amit a tévében unásig reklámoztak.
Otthon, ahol a disznóvágás és a tojások száma volt a legfontosabb téma, és ahol a készülő vacsora összehozta a családot. A mindennapi ételeink sem voltak bonyolultak: paprikás krumpli, tarhonya vagy egy egyszerű főzelék, mindez egy jó rántott leves után.
A téli estéken a kályha melegében ültünk és hallgattuk, ahogy a tűz csendben ropogott. A hóval borított tájakon gyalogolni különleges kalandnak számított, és az otthon melegébe való visszatérés mindig örömöt okozott. Előfordult, hogy egy-egy erős havazás miatt másnap nem is mentünk iskolába. És a zoknik!
Egy lavorban mosószappannal kézzel kellett kimosni. A sok dörzsölés miatt az ujjaink kisebesedtek, ami a mosószappan miatt úgy fájt, hogy csillagokat láttunk.
A mosakodás is egy egyszerű lavórban babaszappannal és levendulával történt. Gyertyafényben hallgattuk a családi történeteket, és az estéinket kézműveskedéssel, kötéssel, valamint családi játékokkal, például a Gazdálkodj okosan nevű társasjátékkal töltöttük.
A meleg nyári napokon a kukoricamezőkön dolgozva éreztük a kukoricalevél csípős érintését, és a kerti munkák során ismerkedtünk meg a természet apró örömeivel. Akkoriban csak akkor mehettünk el játszani, ha előtte a kertben lévő gazt jól kikapáltuk. Az öröm, amit a krumpliszedés vagy a paradicsom eltevése hozott, egyszerű, de valóságos volt.
A vendégség fogalma is egyszerűbb volt. Nem voltak előzetes bejelentkezések telefonok vagy üzenetek. Egy váratlan kopogtatás a kapun, és a szívünk izgalommal töltődött meg: ”Mi vár most?„ Az asztalra kerülő egyszerű ételek és italok pedig az öröm és az együttlét jeleivé váltak.
A díjak és jutalmak is egyszerűek voltak. Egy jó bizonyítványért egy biciklit, könyvet vagy földgömböt kaptunk. A játékboltban a szüleinktől csattogos lepkét kaptunk, amit magunk előtt tolhattunk. Nem is értem, hogy akkoriban, hogyan tudtunk örülni ezeknek a játékoknak.
Az öltözetünk gyakran öröklött vagy kézzel készített darabokból állt, melyeket szüleink vagy nagyszüleink készítettek nekünk.
Mindig volt egy ”jó„ ruhánk, amit a nagyobb testvértől örököltünk. Nem a márka vagy az ár volt a fontos. Hazaérve azonnal átöltöztünk, hogy kíméljük az ”elmenős„ ruhadarabot.
Volt szép cipőnk is. Amikor kinőttük, anyánk a cipő orrát levágta, mondván:
Jó lesz az még, ősszel kapsz másikat!”
Mindez emlékeztet arra, hogy a boldogság nem a bonyolult dolgokban, hanem az egyszerű örömökben rejlett.
Míg a mai világ sok kényelmet és technológiai fejlesztést kínál, fontos, hogy ne felejtsük el, honnan jöttünk, és milyen értékek tartottak minket egyben.
(Borítókép: egy gyönyörű nagymama portréja. Illusztráció: Getty Images)