Miközben felnövünk és saját utunkat járjuk, könnyű megfeledkezni arról, hogy a szüleink is öregszenek. Emlékszünk rájuk, mint gyermekkorunk hőseire, és elfelejtjük, hogy ők is halandók. Amikor azonban eljön az a nap, amelyik mindenkit utolér, és elveszítjük őket, az életünk örökre megváltozik. Ezek a változások gyakran váratlanok, és mély sebeket hagynak a szívünkön.
Az alábbiakban 9 olyan dologról beszélünk, amelyek ilyenkor élesen és fájdalmasan megmutatkoznak.
Jobban megérti az ember, mennyire fontos a család
Nincs olyan, aki ennyire és ilyen feltétel nélkül szeresse Önt, mint a szülei. Nem számít, hányszor került összetűzésbe velük, vagy hány alkalommal nem értették meg egymást, soha nem fordítottak Önnek hátat, ugye? Mert, ahogy azt valószínűleg ők is sokszor elmondták: csak a legjobbat akarták Önnek.
Sokáig úgy érzi majd, hogy mozdulni sem tud
Fizikailag betegnek érzi magát, és semmire sem vágyik jobban, mint hogy édesanyja vagy édesapja ott legyen mellette, és vigyázzon rá. Az ő jelenléte volt az, ami mindig megnyugvást hozott, bármilyen nehéz helyzettel is nézett szembe. A megszokott, biztonságos világ összeomlik, és a lelki támasz, melyet szüleitől kapott, most csak emlék. Minden apró dolog, egy-egy ismerős illat vagy dal, visszahozza a fájó emlékeket, és bár az idő haladtával a seb lassan begyógyul, a hiányérzet, a vágyakozás az ő irántuk sosem múlik el teljesen.
Sajnálni fogja, hogy soha nem találkozhatnak majd a leendő unokákkal, dédunokákkal
Eljön az a pont az életben, amikor az ember rájön, hogy szülei sosem ismerhetik meg a következő generációt. A családi események és fotók, amelyek nélkülük készülnek. Azok az elképzelt pillanatok, amikor a gyerekek vagy unokák szüleivel nevetnek, játszanak vagy tanulnak, sosem válnak valóra, és ez mély nyomot hagy az ember szívében.
Már nem tudja végighallgatni, ahogy mások a szüleikre panaszkodnak
Amikor mások apró hibák vagy makacsság miatt panaszkodnak szüleikre, szorongást érez. Bárcsak lennének még olyan mindennapi beszélgetései, nézeteltérései a szüleivel. Amíg mások kritizálják szüleiket, az jár az Ön fejében, milyen szerencsések ezek az emberek, hogy még beszélhetnek, kibékülhetnek vagy egyszerűen csak együtt lehetnek a szüleikkel. Bármit megadna egy újabb beszélgetésért, egy újabb kérdésért tőlük, mint például: „hogyan telt a napod?”
A szomorúság soha nem múlik el teljesen
Akármennyire próbálja az ember elrejteni vagy túllépni rajta, mindig ott van a háttérben. Lesznek napok, amikor az ember ugyanúgy sír, mint azon a napon, amikor elveszítette őket. Bár a fájdalom idővel más formát ölthet, és talán nem is olyan erős, mint korábban, de soha nem múlik el teljesen. Az idő segíthet feldolgozni a veszteséget, de az emlékük mindig szívünk egy része marad.
Az ünnepek magányosabban telnek majd
Bármennyire is körülveszik az ember gyermekei és családja az ünnepi asztalnál, mindig érezhető lesz a szülők hiánya. Az anyák napja, apák napja, a karácsony és más fontos ünnepek alkalmával az emlékek erőteljesebben térnek majd vissza. Minden nevetés, ajándék vagy együtt töltött pillanat emlékezteti az embert arra, hogy valaki nincs már velünk. És még ha az idő gyógyítja is a sebeket, ezeknek az alkalmaknak a varázsa és a melegsége soha nem lesz már ugyanolyan teljes, mint előtte.
Megtud néhány titkot a szülőkről
Megtud néhány olyan részletet a szülei életéből, amitől kényelmetlenül érzi magát. Rájön, hogy ugyanolyan emberek voltak, mint bárki más, nem csak egyszerűen szülők, és nem tudja majd, hogy kezelje ezt a helyzetet, mert mindezt nem tudja megbeszélni velük.
Még mindig késztetést érez, hogy felhívja őket
Néha előfordul, hogy a kezébe veszi a telefont, hogy felhívja őket, és csak akkor tudatosul benne, hogy már nincsenek ott, hogy válaszoljanak.
Rájön, mennyire szerette a szüleit
Ez a veszteség iróniája. Csak akkor érti meg igazán, mennyire mélyen szerette őket, amikor már nincsenek itt velünk, és nem mondhatja el nekik az érzéseit.
(Borítókép: édesanya a lányával együtt össze ölelkeznek. Illusztráció: Getty Images)