Rengeteg adat elemzéséből született meg egy kutatási eredmény az egyesült államokbeli Utah Egyetemen néhány évvel ezelőtt. A tudósok azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordulnak elő válások attól függően, hogy a felek hány éves korban kötötték össze az életüket. A kapott eredmények kimutatták, hogy a tizenéves korban egybekelt párok jelentős részét tekintve a frigy kudarca van ítélve egyszerűen azért, mert a feleknek még nincs elég élettapasztalatuk, sem kellő önismeretük ahhoz, hogy ilyen hosszú távra szóló, komoly elköteleződést tegyenek.
Míg ez az eredmény nem okoz sok meglepetést, az már váratlanabb, hogy a kutatás szerint egészen 28 éves korunkig „túl fiatalok” vagyunk a házassághoz. Ennek a tudományos magyarázata, hogy az agyunk azon része, amely a döntések kivitelezéséért, a tervezésért és az érzelemszabályozásért felelős, a húszas éveink második feléig is fejlődik. Feltételezhetően ekkor már a személyiségünkben sem következik be lényegesebb változás, ezen kívül az életkörülményeink is jó eséllyel stabilizálódnak, vagyis egzisztenciális szempontból is körülbelül a húszas éveink végére érezhetjük úgy, hogy elértünk egy kielégítő szintre, amikor már a gyerekvállalás is kényelmesebb és anyagilag biztonságosabb.
Mindebből a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a későbbi válások aránya akkor a legalacsonyabb, ha huszonnyolc és harminckét éves korunk között mondjuk ki a boldogító igent.
Vajon miért nő a válás rizikója, ha a harmincas éveink második felében házasodunk? A kutatás vezetője, Nicholas Wolfinger szerint akik ennyi idősen még nem házasok, azok azért nem azok, mert kevésbé sikeresek egy kapcsolat működtetésében, mint a már elkelt társaik. Ehhez hozzájön az, hogy ők már csak olyan potenciális partnerek közül választhatnak, akik hasonló problémával küzdenek.
(Glamour)
(Borítókép: Házasodó pár. Illusztráció: Getty Images)