Az egyik nagy autógyártó cégnél 2024 után már nem fognak dízelmotorral felszerelt autókat forgalomba hozni.

A Volvo Cars 2022-ben eladta részesedését az Autobay nevű cégben – az összes belső égésű motorfejlesztéssel kapcsolatos dokumentációt beleértve.

Az utolsó dízel Volvo jövő év elején kerülhet forgalomba. 

Az 1927-ben alapított svéd márka elsősorban luxusgépkocsi-gyártóként ismert, és már egy ideje tudva lévő volt, hogy hosszú távon el fogják hagyni a hagyományos dízel- és benzimotorral felszerelt járműveket. A meglepetés inkább az, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik, ám ez akár előnyt is jelenthet majd a versenytársakkal szemben (a Mazda például a végsőkig kitartana a dízelek mellett).

Mivel az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottsága megszavazta az EU Bizottságának a javaslatát, miszerint 2035-től ténylegesen tiltsák be az új személygépkocsik és könnyűhaszongépjárművek esetében a belső égésű motorokat, ezért egyre több gyártó fog rákényszerülni erre a döntésre.

Már egy ideje köztudott, hogy több neves autógyártó ennél hamarabb állna át a villanyautók gyártására. A Volvo korábban azt ígérte, hogy 2025-re új modelljeinek fele tisztán elektromos meghajtású lesz, 2030-ra pedig az összes.

Ennek a célnak két előfutára a Volvo EX30 és a Volvo EX90.

Az EU rendelete alapján az sem meglepő, hogy egyre több cég fektet az elektromos autók gyártásába, így például a korábban elsősorban okoseszközökről ismert Xiaomi is.

(Borítókép: Elektromos autótöltő és dízel töltőpisztoly. Illusztráció: algre/Getty)