A brazil sztárfocista úgy tűnik, hogy továbbra sem hajlandó felhagyni bohém életmódjával.

Neymar a jelek szerint megint nem tagadta meg önmagát, szabadsága alatt két spanyol nővel viháncolt. A szaúdi al-Hilal labdarúgója a brazil válogatottal játszott Peruban vb-selejtezőt, ahol a pályán remekül teljesített, az ő szöglete után szerezték a győztes gólt, amivel Brazília vezeti a csoportját. A felháborodást Neymar ismét a pályán kívüli viselkedésével váltotta ki, ugyanis a mérkőzés után a 31 éves klasszis néhány társával együtt Spanyolországba utazott, hogy egy buliban kapcsolódjon ki.

Ezzel nem is lenne még akkora gond, csakhogy Neymar megint kicsit túlzásba vitte a mókázást:

egy szőke és egy barna szépség társaságban érezte magát a kelletténél jobban.

Mindez különösen annak a fényében aggályos, hogy aktuális kedvese, Bruna Biancardi hamarosan életet ad első közös leánygyermeküknek.

Sokan azzal védik a brazil 10-est, hogy mivel korábban már megerősítették, hogy nyitott kapcsolatban élnek, ezért ez is simán beleférhet. Mindenesetre talán kivételesen elegánsabb lett volna Neymartól, ha a terhesség alatt kicsit diszkrétebben kezeli az ilyen helyzeteket.

(marca)

(Borítókép: Neymar. Fotó: Mariana Bazo/Getty)