A világhírű holland extrémsportoló, Wim Hof egy sor világrekordot tudhat magáénak, és kiérdemelte a „jégember” becenevet.

Wim Hof története 1976-ban kezdődött, amikor tizenhét éves volt. Egy szürke, hideg téli napon Amszterdamban sétált, amikor furcsa késztetést érzett, hogy egy jeges csatornába ugorjon. Hallgatott a megérzésére: levette a ruháit és bement a jéghideg vízbe. Azonnal érezte, hogy különös nyugalom lett úrrá rajta, mintha minden gondja megszűnt volna.

Wim Hof ezután előszeretettel alkalmazta a jégterápiát, amelyre a legnagyobb szüksége akkor volt, amikor felesége öngyilkos lett, és négy gyermekével egyedül maradt. A jeges vízbe merülés arra a pszichológiai megkönnyebbülésre emlékeztette őt, amelyet tizenhét éves korában már megtapasztalt. Ennek segítségével értette meg, hogy már nem tudja megmenteni a feleségét és folytatnia kell az életét.

Ekkor határozta el, hogy továbbadja megszerzett tapasztalatait és kifejlesztette a Wim Hof-módszert.

A Wim Hof-módszer

Módszerét, amely légzéstechnikából, hideg zuhanyból/fürdőből, illetve jógából áll világszerte oktatja. A módszer többek között:

  • Erősíti az immunitást és javítja az általános egészséget
  • Javítja a hangulatot és növeli a boldogságérzetet
  • Emeli az energiaszintet
  • Alvásjavító 
  • Jobb koncentrációs képességet eredményez
  • Javíthatja a sportteljesítményt
  • Enyhíti a fájdalmat és javítja a gyógyulási képességet

Wim Hof filozófiája három alappillérre épül:

1. A légzés

A lélegzés egy olyan folyamat, amely sajnos nem kap akkora figyelmet, mint amit megérdemel. Talán észre sem besszük, hogy a légzés hatással van a sejtjeinkben felszabaduló energia mennyiségére is. Ezért tartja Wim Hof a légzést a módszere kulcsának. 

2. A hidegterápia

Wim Hof úgy véli, hogy a hidegnek köze lehet a test gyulladásának csökkentéséhez, az immunitás erősítéséhez, az alvás javításához és az endorfin (boldogság hormonok) termeléséhez. Ez lehet hideg zuhany, krioterápia, vagy akár egy fagyos tóban való úszás is. Ezek a módszerek csak rövid ideig tesznek ki rendkívül hideg hőmérsékletnek, majd jöhet a felmelegedés.

3. Az elköteleződés

Az utolsó pillér az elköteleződés, amit saját maguknak tesznek, akik ezt a módszert követik. Türelem, koncentráció és akarat – ezekre mindenképpen szüksége lesz, ha a Wim Hof-módszer mellett teszi le a voksát.

Világrekordok

A több mint 60 éves sportember 26 világrekordot tudhat a magáénak jelenleg. Íme néhány rekordja a teljesség igénye nélkül: a namíbiai sivatagban lefutott egy maratont – anélkül, hogy egy korty vizet is ivott volna –, 66 métert úszott egy jégtábla alatt, megmászta a Kilimandzsárót és 6700 magasságig feljutott a Mount Everestre – mindkét esetben egy szál rövidnadrágban tette mindezt. És akkor még nem is beszéltünk a dermesztő, közel két órás (112 perces) ücsörgéséről egy kád jégkockában.

(Borítókép: Wim Hof. Fotó: Tristar Media/Getty)