Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott edzője, hivatalosan is magyar állampolgárrá vált az állampolgársági eskü letevése után. A ceremónián Novák Katalin köztársasági elnök is jelen volt, aki személyes jelenlétével kifejezte tiszteletét e fontos esemény iránt.

Marco Rossi öt éve vezeti a magyar válogatottat, de már több mint egy évtizede van Magyarországon. A Honvédnál nemcsak hogy kétszer volt vezetőedző, de egyszer, a nagy rivális Videotonnal szemben, mely jóval nagyobb költségvetéssel rendelkezett, bajnoki címet is szerzett. A szoros verseny az utolsó fordulóban dőlt el, ahol a Rossi által vezetett Honvéd bizonyult a legjobbnak. A magyarokhoz és az országhoz fűződő kötődését többször is kiemelte, és az állampolgársági esküvel ez a kötelék tovább erősödött.

„Az életem egyik legmeghatározóbb pillanata volt, amikor Magyarországon edzőként dolgozhattam. Az itt töltött idő alatt rengeteg szeretetet és tiszteletet kaptam, és ezekért az érzésekért örökké hálás leszek” – mondta Rossi egy korábbi interjúban. Ezen szavai most még inkább shangúlyt kapnak, hiszen hivatalosan is magyar állampolgár lett.

Nem csak Rossi, hanem segítője, Cosimo Inguscio is letette az állampolgársági esküt, így mindketten immár hivatalosan is a magyar nemzet tagjainak számítanak.

A Nemzeti Sport újságírói jelen voltak az ünnepségen és élőben tudósítottak az eseményről. 

(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: Kaszás Tamás/Index)