Számtalan filmben láthatjuk, ha pedig az Egyesült Államok nyugati partján járunk, ide vezet az első utunk: a Hollywood-felirat az utazók és az amerikaiak számára is ikonikus, valóságos kultusz épült köré. Létezik ugyanakkor egy rakás érdekesség, amelyeket a legnagyobb Hollywood-rajongók sem feltétlenül tudnak. Mutatjuk, melyek ezek!

1. Hosszabb volt

Az idén 100 éves felirat 1923-ban Hollywoodland-ként került fel a Los Angelesben található Lee-hegy déli lejtőjére. Eredetileg egy ingatlanvásárlásra ösztönző reklámkampány része volt, amelyet legfeljebb másfél évig terveztek a magasban hagyni, ám annyira ikonikusra sikeredett, hogy végül otthagyták.

2. Angol úriember tervezte

Az eredeti feliratot Thomas Fisk Goff londoni születésű építész és festő tervezte. 1920-ban költözött az Angyalok városába, ahol megalapította a Crescent Sign Company nevű céget, amely reklámfeliratokkal foglalkozott. Az ő vállalata kapta a megbízást a Hollywoodland-felirat megtervezéséhez és kivitelezéséhez.

3. Gigászi méreteket öltött

Az eredeti betűk 15 méter magasak és 9 méter szélesek voltak és nagyjából 4 ezer villanykörte világította meg azokat. Egy időben a folyamatos világítás helyett amolyan fényreklámként működött: először a Holly, majd a Wood, végül a Land villant fel.

4. Számtalanszor megrongálódott

A felirat ma ismert formája 1978-tól látható. Egészen addig rengetegszer megrongálódott, míg végül csak a „Hollywood” maradt. Az acél betűk ma beton talapzaton helyezkednek el, rehabilitációjukban Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója segédkezett hatalmas pénzösszeggel.

5. Szimbolikus jelentőségű

A filmekben imádják lerombolni a feliratot, az ugyanis szimbolikus jelentéssel bír: ha a Hollywood-betűk megsemmisülnek, az egyben az Egyesült Államok, nem egyszer a világ végét, az apokalipszis eljövetelét jelenti. Hasonlóan ahhoz, mint amikor a New York-i szabadságszobrot, vagy a San Francisco-i hidat rombolják le. Ezen kívül mint a „legek legjének” szimbólumát, egyéb formában is szeretik felhasználni: más kontextusban ám hasonló üzenettel különböző animációs filmekben is találkozhatunk vele, például a Simpson-családban és a Shrekben.

6. Büntetés jár, ha közel merészkedünk

Hogy minél közelebb juthassunk a felirathoz, érdemes befizetni a hivatalos gyalogtúrákra, egyrészről ugyanis könnyű eltévedni a dombokon, másrészről ha egy önálló túrán túl közel merészkedünk a betűkhöz, akkor hatalmas összegű büntetést kaphatunk, de le is kapcsolhatnak. A feliratot ugyanakkor a nap 24 órájában felügyelik, így nem olyan könnyű véletlenül közel kerülni a nevezetességhez.

7. Öngyilkosságok kedvelt helyszíne volt

Bár manapság a fentebb említett őrszolgálat miatt szinte lehetetlen testközelbe kerülni a felirattal, régen rengetegen felmásztak a betűkre. Akadtak köztük randevúzó párok, turisták, huligánok, de sajnos olyanok is, akik a saját életük kioltásának helyszínéül választották az ikonikus betűket. Peg Entwistle, a New York-i Broadway színésznője 1932-ben érkezett Kaliforniába, hogy befutott filmszínésszé váljon. Az áttörés ugyanakkor nem sikerül, és még ebben az évben, mindössze 24 évesen levetette magát a H-betűről.

(Földjáró)

(Borítókép: Hollywood-felirat. Fotó: Northfoto)