Rendkívüli módon konzerválódott, így számos érdekességet megtudtak a tudósok a Tollundi férfiként emlegetett 2400 éves holttestről, amelyet egy dán lápban fedeztek fel még 1950-ben. A tetemet azóta is vizsgálják.

Lenyűgözte a régészeket, a tudósokat és szinte mindenkit, aki hallott róla: a Tollundi férfi valamikor a Krisztus előtti 5. században, a korai vaskorban élhetett, a teste pedig természetes úton úgy mumifikálódott, hogy még a mimikai ráncok is fellelhetők rajta. A tetemet 1950-ben fedezték fel egy lápban, Dániában, a tudósok pedig azóta is vizsgálják, ugyanis számos kérdés a mai napig megválaszolatlan körülötte.

Legutóbb 2021-ben kutatták, hogy a Tollundi férfi mit étkezhetett utoljára a halála előtt. Először a felfedezésének évében néztek bele a beleibe, akkor gabonaszemeket és magokat találtak benne. A technológia fejlődésével a testet 2021-ben ismét felnyitották, a Cambridge University Press pedig közzétette A Tollundi férfi utolsó étkezése című tanulmányt, amelyben teljesen információkat hoztak napvilágra a férfi halálának okáról, illetve a beleinek tartalmáról.

Mint ismert, a holttestet bőrhurokkal a nyakán találták meg, ám a férfi halálának körülményei tisztázatlanok maradtak. A válaszhoz azonban közelebb hozta a tudósokat a férfi utoljára elfogyasztott ételének tartalma: a beleiben talált növényi makrofosszíliák, pollenek, spórák, szteroidok és fehérjék újfajta vizsgálati módszerével meg tudták állapítani, hogy mit fogyasztott 12-24 órával a halála előtt.

A tanulmányból kiderül, hogy egy olyan zabkását, amely árpát, lapulevelű keserűfüvet, lent és valószínűleg halat tartalmazott.

Ami a felfedezést igazán különlegessé teszi, hogy a belekben a lapulevelű keserűfű magjaira is rábukkantak, holott azokat cséplési hulladékként általában mindig eltávolították fogyasztás előtt.

Ebből kifolyólag a szakértők egyetértenek abban, hogy a Tollundi férfit valamiféle rituális áldozatként brutálisan kivégezték, felajánlva őt az isteneknek.

„Bár a belekben fellelt ételmaradványok tükrözheti a közönséges vaskori étkezést, a cséplési hulladék elfogyasztása valószínűleg rituális gyakorlatokhoz kapcsolódhat" – írják a tanulmányban. A kutatók ezzel együtt megjegyzik, hogy a tetem ismételt vizsgálata és annak eredményei kiválóan szemléltetik, hogy a modern technológiák teljesen új megvilágításba helyezhetnek rég felvetett kérdéseket, valamint hozzájárulhatnak nemcsak azok megválaszolásához, hanem az élet és halál megértéséhez a korai dán vaskorban.

(LadBible)

(Borítókép: Tollundi férfi. Fotó: Getty Images)