A nappali húsz fok feletti maximumok ide vagy oda, a reggelek és az esték már egyre csípősebbek, nemsokára pedig végleg búcsút inthetünk az indián nyárnak. Mutatjuk, pontosan mikor!

Egész eddig szerencsénk volt, hiszen tavaly ilyenkor már javában ment a fűtés, idén azonban még nem kellett bekapcsolni a termosztátokat. Bár reggelente és esténként már zimankósabb az idő, napközben kora nyári időnek örülhetünk, így még nem kellett a radiátorok felé néznünk. Az e hét hétvégé is jó idővel kecsegtet  – közel 30 fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála –, nemsokára azonban véget ér az indián nyár és 10-12 Celsius-fokot is esik a hőmérséklet.

Az időkép.hu előrejelzése szerint vasárnap virradóra északnyugat felől erős hidegfront érkezik, mögötte sarkvidéki eredetű légtömegek árasztják el a Kárpát-medencét. Eső, zápor várható és a szél is felerősödhet. Mindennek következtében a maximumok 10 és 19 fok körül alakulnak majd. Bár a hidegfront jövő hétfőre el is vonul, a meleg sem tér már vissza: a csúcshőmérséklet 11 és 16 fok között várható, hajnalban pedig fagyhat is a szélcsendes, északi völgyekben. 

Jövő héten tehát nem halogathatjuk tovább, muszáj lesz elindítanunk a fűtést.

(Borítókép: Termosztát. Fotó: Getty Images)