Amerikai Nagydíj: Verstappen és Hamilton izgalmas utolsó körökben vívott csatája miatt maradt emlékezetes. Verstappen előnye a leintésekor két másodpercre csökkent, mivel Hamilton a hajrában elképesztő sebességgel közelített hozzá. A verseny azonban még a cél után is tartogatott meglepetéseket: a Nemzetközi Autómobil-szövetség (FIA) kizárta Hamilton-t és Charles Leclerc-t.

Az F1 hivatalos weboldala tájékoztatott, hogy Hamilton és a hatodikként célba érő Leclerc autóinak padlólemeze meghaladta a megengedett kopást. Szakértők feltételezik, hogy ez a probléma a pálya adottságai és a sprint versenyprogram következménye lehetett, ami nem hagyott elég időt a csapatoknak az autóik megfelelő beállítására és átvizsgálására.

A FIA döntése értelmében Austinban a dobogó második fokára Lando Norris állhatott fel, míg a harmadik helyet Carlos Sainz szerezte meg. Sergio Pérez a negyedik helyre lépett, így előnye nőtt a világbajnoki pontversenyben Hamiltonnal szemben. George Russell az ötödik helyre került.

A brit klasszis reagált a történtekre:

Természetesen kiábrándító, hogy a verseny után kizártak minket. A döntés semmit nem von le a hétvégén elért fejlődésünkből!

„Jó tempónk volt, remekül éreztem magam az autóban. Nehéz volt versenyezni a többiekkel, hiszen mindenki gyors volt. Optimista vagyok, sok mindennek örülhetünk. Jobban belegondolva akár nyerhettünk is volna” – mondta Hamilton.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szintén a pozitív oldalát fogta meg a dolognak, szerinte ebből a hétvégéből csak tanulni lehetett.

„A sprinthétvégék mindig nagy kihívást jelentenek a beállítások miatt. Sokat kihoztunk az autóinkból, a következő állomáson erősebben térünk vissza. Utálunk ilyen közel kerülni a sikerhez, majd alulmaradni.”

A két pilóta kizárása pedig a mezőny hátsó részén is változásokat hozott. Pierre Gasly a hatodik, Lance Stroll a hetedik, Cunoda Juki a nyolcadik, Alex Albon a kilencedik lett, míg Logan Sargeant tizedik helyen zárt, így hazai közönség előtt szerzett első Forma-1-es pontját. Az összetett pontverseny állása is változott az alábbiak szerint:

(Borítókép: Lewis Hamilton és Charles Leclerc. Fotó: Getty Images)