Cherie Aimée 90 percig nem mutatott életjelet, majd csodával határos módon visszatért az életbe. Elmesélte, hogyan érezte magát a „másik oldalon”, és hogyan tekint most a halálra.

Az a kérdés, ami talán mindenkiben felmerül életében legalább egyszer: mi történik velünk a halálunk után? Egy nő, Cherie Aimée állítja, hogy megtapasztalta ezt a rejtélyes „másik oldalt”, és most megosztotta ezt az élményt a világgal.

Mintegy 15 évvel ezelőtt diagnosztizálták Aimée-t Hodgkin-limfómával, egy súlyos betegséggel. A rák elleni küzdelemben négy kemoterápiás kezelésen esett át, ami – saját szavaival – extrém hatást gyakorolt a szervezetére.

Szerencsére három hónap kezelés után a rákja elkezdett gyógyulni, és végül tünetmentessé vált. Azonban 2010 áprilisában következett be a tragédia: Aimée szíve hirtelen leállt.

Az esemény után az orvosok azonnal megpróbálták újraéleszteni.

Az első 5-10 percben nem jártak sikerrel, majd elkezdték fontolóra venni, hogy megállapítsák a halál beálltát"

– mondta el Aimée.

Az egyik orvos azonban nem adta fel, és folytatta az újraélesztési kísérletet. A mellkasi kompresszió sajnos több mint 90 percen keresztül nem hozott eredményt. Ezt követően a Aimée-t a New York-i Presbiteriánus Columbia kórházba szállították, ahol nyitott szívműtétet végeztek el rajta.

A túlvilág élményéről Aimée a következőképpen beszélt:

Tudtam, hogy valahol máshol vagyok.

Tudtam, hogy azonnal meghaltam, átkerültem egy másik világba, és emlékszem, hogy a testem csak úgy lebegett, és olyan könnyűnek éreztem magam, mint egy toll. Szabadnak éreztem magam."

Amikor arra kérdezték, hogy pánikba esett-e attól a gondolattól, hogy meghalt, Aimée válasza meglepő volt:

„Ez az érzés gyönyörű volt!

– írja a Unilad.

(Borítókép: