Meglepő lehet, de a katolikus egyház, amely a „Ne ölj!” parancsolatot hirdeti, korábban mégis helyt adott a halálbüntetés alkalmazásának bizonyos helyzetekben. Aquinói Szent Tamás is azt a nézetet fogalmazta meg, hogy a közösség jóléte időnként felülírhatja az egyén jogait. Ennek eredményeképpen a pápai államok területén – egészen 1870-ig, amikor ezeket felszámolták – sok bűnöző találta halálát a guillotine alatt vagy a hóhér kötelén.
Népszerű kivégzési módszer volt az úgynevezett Mazzatello is, amely eljárással a legkegyetlenebb bűncselekményeket büntették. Az elítéltet egy vérpadra fektették, majd egy imádságot követően egy hosszúnyelű, tompa kalapáccsal halántékon ütötték. Gyakran nem az ütés ölte meg őket, hanem a metszés a torkukon, amelyet azután ejtettek rajtuk, hogy elvesztették az eszméletüket.
Különös módon ez a módszer volt a legnépszerűbb kivégzési forma, mert nem igényelt szakértelmet. Bárki végezhette, aki elég erős volt ahhoz, hogy a kalapácsot felemelje. Az utolsó Mazzatello kivégzés 1806-ban volt, majd a halálbüntetést idővel beszüntették. Az 1929-es Lateráni Egyezmény után, amelyben a pápa és az olasz diktátor, Mussolini kezet rázott, a Vatikán csak a pápa elleni merényletek esetén tartotta fenn a kivégzéseket.
Végül VI. Pál pápa 1969-es történelmi döntésével végleg eltörölte ezt a rettenetes büntetési formát a vatikáni törvénykönyvből.
Így történhetett meg, hogy 1981-ben, amikor Mehmet Ali Ağca merényletet kísérelt meg II. János Pál pápa ellen, végül nem a Vatikán, hanem az olasz bíróságok döntöttek a sorsáról, és a modern igazságszolgáltatásnak köszönhetően kedvezőbb ítélet született a számára.
(Borítókép: II. Piusz Pápa a trónon. Fotó: Youtube)