Még egy gyors kávé, egy utolsó simítás a frizurán, és persze a munkatáska utolsó pillanatban való összekészítése: a notórius későknek általában akaratukon kívül szalad el az idejük, majd őrült rohanásba kezdenek. Na már nem azért, hogy időbe a munkahelyükre vagy a megbeszélt találkozóra érjenek, hanem hogy a már elkerülhetetlen késés mértékét csökkentsék. Ha ön is közéjük tartozik, az alábbi tippek segíthetik az ideje hatékonyabb menedzselésében.

Keljünk fél órával korábban vagy tegyünk egy találkozót mindig egy órával későbbre annál, mint ahogyan azt elsőre terveznénk, sok esetben így is sikerül elkésnünk, bármennyire is próbálkozunk pontosnak lenni. Ezek vagyunk mi, notórius késők, akiknek bár minden esetben szándéka a pontosság, az valahogy sosem sikerül. Mi vagyunk azok, akik ezt felismerve aztán idegbeteg módjára üvöltünk a forgalmi dugók kellős közepén, hiszen be kellene érnünk a munkába, ám öt perc helyett a többi bénázó sofőr miatt 15-öt fogunk késni. Természetesen véletlenül sem azért, mert nem voltunk képesek időben elindulni...

Ha a fentebbi sorokban ön is magára ismert, vagy egynél többször előfordult már, hogy valamilyen oknál fogva, esetleg az időérzék hiányából vagy egy kaotikus időbeosztásból fakadóan elkésett valahonnan, esetleg most is késésben van a munkából, nyálazza át alaposan az alábbi három tanácsot, amelyek megfogadásával könnyebbé teheti a saját, ezzel együtt pedig mások, főleg a környezetében élők életét.

1. Ismerje fel a problémát

Az elsődleges szempont, hogy kritikus legyen önmagával szemben. Gondolja át, hogy az utóbbi időben hányszor és honnan késett, valamint vegye sorra az okokat és az esetleges következményeket. Míg utóbbiak mozgatórugói lehetnek a változtatás iránti vágynak, az okok feltérképezésével a következő alkalommal kiküszöbölheti azokat.

2. Szervezze meg jobban az idejét

Bölcs mondás, hogy akinek nincs esze, legyen notesze! A legkönnyebben úgy kerülheti el a késéseket, hogy megméri a mindennapi feladataira szükséges időt, vagyis hogy mennyi ideig tartanak a különböző teendői. Ezeket felviszi egy naptárba és szükség esetén rájuk számol még fél-egy órát, csak hogy biztosra menjen. Legyen minden napra fix terve, fix menetrenddel,  valamint az elvégzendő feladatok feljegyzésével. Ha mindezt tudatosan nyomon követi, a világ legpontosabb emberévé válhat.

3. Kerülje a halogatást

Ahhoz, hogy felszámolja a késéseket, fegyelmezettnek kell maradnia és tartania a napi ütemtervet. Nem szabad hagynia, hogy ebben megzavarják olyan dolgok, mint például a Tik-Tok, az Instagram, vagy egyéb applikációk, köztük a társkeresők és játékok egyaránt. A telefonálás se vonja el a figyelmét! Ha mégis közbejön valami, próbálja meg az elvesztegetett időt bepótolni!

(TWN)

(Borítókép: Késésben lévő férfi. Illusztráció: Getty Images)