Phil Taylor bejelentette, hogy a következő lesz az utolsó világbajnoksága.

Hamarosan a szeniorversenyektől is visszavonul a darts 16-szoros világbajnoka, Phil Taylor – jelentette be saját maga. A valóságos dartslegendának számító Tylor elmondása szerint a 2024-es szenioridény végeztével befejezi pályafutását. Taylor 2018-ban hagyta ott a profik főjátszóterét, a Professional Darts Corporationt (PDC), azóta az 50 év felettieknek kiírt sorozatokban indult.

Az utolsó világbajnokságomra készülök, nyerni szeretnék.

Keményen dolgozom, mindent meg fogok tenni azért, hogy helytálljak a versenyben. Én sem leszek már fiatalabb, úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy átadjam a helyemet másoknak” – fogalmazott a bejelentésében a most 63 éves világsztár.

Taylor a dartstörténelem legsikeresebb játékosa, azon kevesek egyike, akik mind a két szervezetnél (BDO és PDC) világbajnoki címet tudtak szerezni.

Taylor 2024-ben a márciusra tervezett vébé után még bemutató tornákon is indul, és novemberben a szenior Mastersen búcsúzik el a versenyszerű dartstól.

(Borítókép: Phil Taylor. Fotó: Naomi Baker/Getty)