A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) a legutóbbi világbajnokságra megemelte a résztvevő csapatok létszámát: a korábbi 24 csapat helyett 2021 óta 32-en vehetnek részt a kontinensviadalon. Mindez azt eredményezi, hogy egyre képzetlenebb csapatok is pályára léphetnek a legrangosabb nemzetközi tornákon. Ebbe a problémába most a magyar válogatott is belefutott, a játékosok pedig nem hagyták szó nélkül, hogy rengeteg szabálytalanság, piros lap és mellette hatalmas gólkülönbség jellemezte a Paraguay elleni meccsünket.
„Nem gondoltuk volna, hogy ezen a meccsen két piros lap születik, de tényleg boldogok vagyunk, hogy vége lett. Szakmailag mit kaptuk? Néhány apró célkitűzést sikerült végigvinni, amit a mesterrel megbeszéltünk, egyebekben nőtt egy kicsit az önbizalmunk, de más nem történt ezen a meccsen” – mondta el az Origónak Szöllősi-Schatzl Nadine.
Azért vagyunk a legboldogabbak, hogy túléltük ezt a meccset
– ezt már Győri-Lukács Viktória mondta, aki így folytatta:
„A paraguayiakat vitte a lelkesedés, de azért kicsit túlzásba vitték a dolgot. Ez a meccs csak arra volt jó, hogy meglegyen az első két pontunk, semmi másra.
Amikor egy ennyire képzetlen ellenféllel játszol, arra kell figyelned, hogy a saját játékodat játszd, ezt megcsináltuk”
A lefújás után a magyar csapat szövetségi kapitánya, Golovin Vlagyimir is értékelte a látottakat: „Sajnos ezek olyan meccsek, amelyeken a felesleges sérüléseket szenvedik el a csapatok. Mi most megúsztuk, de ez nem rajtunk múlt”.
A világbajnokság egyébként egyelőre rendkívül kevés szurkoló előtt zajlik. A magyar csapatnak mintegy hamrinc szurkoló szorít. Egyéb furcsaságok is tarkítják az idei vébét:
a kameruni csapat néhány játékosa például nem érkezett meg a torna helyszínére, miután Párizsban – régi szóval élve – disszidáltak.
A nemzeti csapat szombaton 20:30-tól Kamerunnal, hétfőn 20:30-tól a csoportkört ugyancsak magabiztos sikerrel kezdő Montenegróval találkozik.
(Borítókép: Magyar kézilabda-válogatott a világbajnokságon. Fotó: Illyés Tibor/MTI)