Ha a Gyűrűk Urából szeretnénk idézetet venni, akkor a következőt mondahatjuk erre a listára: „Egy márka mind felett”.

Kétségkívül egy átlagos autóhasználó számára a legfontosabb szempont egy új gépjármű megvásárlásakor, hogy az adott kocsi hosszútávon megfelelő befektetésnek bizonyuljon. A legnagyobb amerikai fogyasztóvédelmi szervezet, a Consumer Reports évről évre elkészíti toplistáját, amelyben az aktuálisan kapható új autókat rangsorolja megbízhatóság alapján. Nagyon fontos kitétel azonban, hogy a listán csak azokat a modelleket vették számításba, amelyekről legalább kétévnyi adat rendelkezésre áll. Nem árulunk zsákbamacskát:

a toplistát kőkeményen letarolta a Toyota, ugyanis tízből hét modell az övék, és mindössze egyetlen akad, amelyik nem japán.

A japán autókat már-már legendásan tartósnak és problémamentesnek tartják, még úgy is, hogy azért ők is lőttek már mellé néhány modellel. Ennek ellenére az emberek között továbbra is megvan a japán minőségbe vetett hit, és főként igaz ez a Toyotára, amelynek 4Runner nyerte el az első helyet.

A lista kissé csalóka is lehet, ugyanis például a Toyota Camry, valamint a Toyota RAV4 például hibridként és tisztán belső égésű motorosként is külön helyet foglal el. A japán topmárkán kívül a Subaru és az Acura fért be a top tízbe, egyetlen európaiként pedig a BMW X5-ös modelljét láthatjuk. Íme a lista:

  1. Toyota 4Runner (87 pont)
  2. Toyota Camry Hybrid (87 pont)
  3. Toyota Camry (86 pont)
  4. Toyota RAV4 Prime (84 pont)
  5. BMW X5 (82 pont)
  6. Subaru Forester (82 pont)
  7. Toyota RAV4 (80 pont)
  8. Acura RDX (80 pont)
  9. Toyota Corolla (77 pont)
  10. Toyota Highlander Hybrid (75 pont)

(instylemen)

(Borítókép: Autók. Illusztráció: Apriori1/Getty)